Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Halottaink

1976 103 Sokan nem értettek egyet vele, vagy elfordultak tőle, vagy éppen haraggal szembekerültek vele. Megint csak az ige szavaival élve, az Istennel kötött szövetségében Takaró Géza “megkapta az életet”, hosszú életet, 93 esztendőt, amiből több mint 90-et szellemi frissességben töltött el, de nem kapta meg az ige által említett békességet. Újra meg újra harcokba kerül, amikben makacsul kitart. így a 20-ik század legnagyobb magyar igehirde­tője, egyházfejedelme Ravasz László püspök egyik legjobb barát­ja, több mint félszázadon keresztül. Ugyanilyen állhatatos volt gyülekezeti munkájában is. Több, mint félszázadon keresztül szol­gált s most jön e meglepő szám, mindössze két gyülekezetben. A kőbányaiban s azután a new-yorkiban, 32 évig. Mindenképpen a “Seregek Urának követe” volt Takaró Géza a maga szolgálatá­ban, illetve Isten országa szolgálatában. Különös ember volt, aki mindazt, amit szája sokszor nem tudott elmondani, a tollával fejezte ki, megragadó módon. Két nővére, hét gyermeke, 14 unokája és 3 dédunokája ott éltek ugyancsak mindvégig lassan leszűkülő gondolata világában és kihalni készülő szívében. Nagy Gyula ☆ ☆ Nt. Nagy István a debreceni diakonissza intézet volt igaz­gató lelkésze 1974. november 12-én Yakima-n, Washington állam­ban elhunyt. Egy igehirdetői sorozatot fejezett be Vancouver-ben és Teremtő Ura akkor hívta haza. Nt. Nagy István 1890-ben született Nagykárolyban. Közép­iskoláit Nagykárolyban, a teológiát Debrecenben végezte. Ösztön­díjas diák volt Zürichben és Berlinben. Tábori lelkész volt, majd püspöki titkár és gimnáziumi vallástanár. Tagja volt a kanadai magyar írók körének. A “Fenségtől a hallja Kendig” című könyve sikeres volt. Az “Új Élet”-et több éven át szerkesztette. NT. NAGY ISTVÁN 1890 - 1970

Next

/
Oldalképek
Tartalom