Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Professzor temetés Sárospatakon
1975 97 ványa kinyitván a Bibliát ezt az igét olvasta nagy fennhangon: “Kijövének a próféták fiai, kik Béthelben valának, Elizeushoz és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az ÚR elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok!” (II. Királyok könyve 2. kaput 3 vers) Nagy sóhajtás támadott ez ige hallatára ott a magyar Béthelben (mert bizony Béthele volt Patak a magyar Izraelnek) és könnyek perdültek ki, mert fájva érezték, hogy drága magyari próféta hagyta most itt őket. Majd ősz tán elvitték, gyászos menetben a koporsót a kollégium udvarára, ahogy a krónika szépen leírja és ott a koporsó fölött szintén egykori Csécsi-tanitvány, ama jeles Zádorfalvi Márton zempléni esperes nyitotta ki az igét, immár az Újtestámentumból olvasván, ekképpen: “Eljövének tanítványi és eltemették őtet!” (Máté ev. 14. kaput 12. vers) Száz és száz tanítványi sóhaj hallatszott akkoron, annak igazságára, hogy valóban mestert temetnek itten hű tanítványok. Azután megindult a sűrű sokaság és a templomba vitték a koporsót. Itt a koporsóban fekvő halott tudós felett megállóit az élő tudós, az országosan nagyhírű historikus, Debreceni Ember Pál, a liszkaiak prédikátora és felvette ezt az igét: “Emlékezzél meg én rólam én ISTENEM és ne engedjed, hogy eltöröltessék az én jótéteményem, mellyeket cselekedtem.” (Nehémiás 13-ik kaput 14. vers) És megnyitotta száját Debreceni Ember Pál, a nagy tudós prédikátor és világosan taglalta, sok számos bizonyítással, hogy amit Csécsi uram éltében miveit vala (noha mint gyarló bűnös embernek neki is, mint nekünk, valának számos fogyatkozási) de amit tanított, az bizony nagy jótétemény volt a szorongatott eklézsiának csak éppen úgy, mint a szegény rongyollott hazának is. De sajnos sokan nem fértek be abba a nagy pataki templomba, azért a kívül maradó sokaságnak Sennyei György, szintén egykori Csécsi-tanítvány tett predikálást eme ige alapján: “Meg ne mondjátok ezt Gáthban és meg ne jelentsétek Askelon utczáin, hogy valamiképp ne örvendjenek a filiszteusok leányi.” (II. Sámuel 1. kaput 20. v.) Elmondotta osztán, hogy Csécsi uram olyan vitézkedő ékessége vala a magyar Izraelnek, mint a régi Izraelnek egykoron, ama Saul és Jonathán valának s bizony eldőltén csak az ellenségek, a mai filiszteusok örvendezhetnek, de rhi sírván siratjuk dőltét oszlopemberünknek, míglen Krisztusban megintelen lesz találkozás. Akkor osztán a temetőbe kígyózott a teméntelen sűrű soka
