Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
218 ZSOLTÁROS PRÉDIKÁTOR (Szenei Molnár Albert emlékének) BETHLEN NAPTAR Népedért voltál mindhalálig vándor: zsoltárfordító szegény prédikátor. Bolygó lábod rég csillagokra hágott, s lelkedből most is csapkodnak a lángok, miktől a szívünk tüzes szárnyakon száll, ha felcsendül a drága, régi zsoltár. Lovon, szekéren, legtöbbször gyalog, ha zápor hullt, ha sütött, ha fagyott, küzdve a testtel, járvánnyal, szelekkel, küzdve a nyelvvel és makacs rímekkel, így jártál messze országokon által, lelket emésztő, áldott szomjúsággal. Jártál Kálvin kőszirt igéi ormán, a csillagok közt Dáviddal csapongtál, és általad, hogy használj nemzetednek, Dávid és Kálvin magyarokká lettek. Fényt hoztál, melytől eltűntek az árnyak, (még félhomályban álmodó) hazádnak. S hogy hazát a két pogány teperte, az árva nép a zsoltárt énekelte, dörgött pusztító, félvad századokba: — Tebenned bíztunk eleitől fogva! Minket szárnyas gép, gyorsvonat repít, habszolhatjuk a könyvek ezreit, az asztalunkon a gyors írógép kattog, s kényelmesen vívjuk a lanyha harcot. Gép-szörnyek ontják naponként a könyvet, ma látni, tudni ezerszerte könnyebb, s a büszke ember eget ostromolván áll tudománya s képzelete tornyán. Minden mienk: a magasság, a mélység, csak hitünk nincs. Szívünkben pisla mécs ég, lelkűnkön szenny: gond, bánat, bűn belepték, belénk esett a legszörnyűbb betegség: s hűs közöny. Renyhék, lohadtak lettünk, mi már mindennel torkunkig beteltünk, s nincs láng, mi űzzön, gyújtva és emésztve szent harcra, bátor bizonyságtevésre. Téged idézünk, hogy megszégyenítve ragadj fel minket újra zenitre. Fülünk is buja zenéhez szokott már, harsogja túl a muzsikát a zsoltár, s zengjen ajkunkról, mintha láng lobogna: — Tebenned bíztunk eleitől fogva! Bódás János
