Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
1975 161 programpont, istentisztelet utáni közös kávézással, majd nagyon élénk közös megbeszéléssel. A Márk evangéliumát tanulmányozzuk. Minden hónapban egy vasárnap délután evangélizációs istentisztelettel próbálkoztunk Astoriában, az ottani Salvation Army kápolnájában. Ezt folytatni kivánjuk a jövőben is. A lelkipásztor nyári szabadság ideje alatt már nem kell helyettest hívnunk. A Nőszövetség és a Presbitérium tagjai látják el példás módon az istentiszteleti szolgálatokat. A templomban külön “szeretet-perselyt” tartunk s annak tartalmából rendszeres adományokat küldünk a buenos-airesi magyar református egyháznak s egy magyarországi lelkész-növendéknek, tanulmányi hozzájárulásként. A new yorki rádió magyar adásában, a református negyedóra keretében gyakran hangzik el a lelkipásztor igehirdetése. Az 1974-es esztendő felejthetetlen eseménye volt Mindszenty bíboros úr látogatása templomunkban, május 7-én. Megérkezése után ez volt az első templomi megszólalása itt Amerikában. Szavaiból idézünk: “örülök, hogy magyar testvérek között lehetek, örülök annak, hogy a nagy magyar törzs hulló leveleit láthatom, mély fájdalommal, de a viszontlátásban örömmel is. Kérem az én magyar testvéreimet, hogy legyenek hívek Jézus Krisztus egyházához. Gondoljanak arra, hogy milyen nagy áldozattal kell élni odahaza a keresztyén életet. Itt ezen a téren ilyen akadály, ilyen kereszt nincs a sok kereszt között. És legyenek hűek mindenkor a magyar hazához. Legesengőbb imádságuk az legyen, hogy Isten végtelen irgalma adja vissza nekünk és gyermekeinknek a szabad és független Magyarországot”. (E látogatással kapcsolatban közöljük kedves egyháztagunk, Reviczky Kálmán szép felvételét) Végül ismertetjük presbitériumunk jelenlegi névsorát: Árkosi Róza, Bállá Ernő (jegyző), Bandi Miklós, Bodai Ferenc, Böszörményi Julia, Csizmadia Kálmán, Demjén Pál (főgondnok), Héthy József, Horváth Gyuláné, Kiss Károly (gondnok), Menyhért Lajos, Nagy József, Orosz Mihály, Réthy József, Shin Ferenc, Szüts István, dr. Kovács-Szüts Mária és Frank Györgyné. Tiszteletbeli presbitereink: Farkas Lajos és Pataky Hermina. Farkas István gondnokék Kaliforniába költöztek át. A Lorántffy Zsuzsánna Egylet elnöke Kiss Antalné, alelnök: Bódy Dánielné, jegyző: Tompás Teréz, pénztáros: Szüts Istvánná. Pénztárforgalmuk több mint 35.00 dollár volt 1973-ban. A gyülekezet a maga szolgálatát azzal a belső reménységgel folytatja tovább ebben a nagyvárosban, hogy előbb-utóbb sok magára maradt magyar lélek hallja majd meg az Űr Jézus Krisztus evangéliumának hívó szavát. PASSAIC, N. J. — Lelkipásztor: Király Zoltán A gyülekezet lelkésze, Nt. Kecskeméthy József hét éves hűséges szolgálat után nyugalomba vonult 1974 márciusában. A gyülekezet szép búcsú banketten köszönt el lelkipásztorától, ahol Ft. Beretz Árpád püspök, Nt. Vitéz Ferenc esperes és Nt. Dr. Harsányi András esperes méltatta szolgálatát. A Szószéki Bizottság hónapokon át végezte körültekintő munkáját. Az istentiszteleti szolgálatok ellátásáról megfelelő gondoskodás történt. 1974 június 9-én tartott közgyűlésen a gyülekezet egyhangúlag Nt. Király Zoltán manvillei lelkipásztort hívta meg lelkészének, aki szolgálatát 1974 július 1-én meg is kezdte.