Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
160 BETHLEN NAPTAR A bíboros és a lelkipásztor a 69-es utcai egyház előtt (fotó Keviczky) is nagyon örültünk, hogy legalább egy konfirmandusunk volt. Horváth Ágika személyében. Ebben az elmúlt esztendőben is még mindig külső dolgainkat igyekeztünk rendezni. így végbement a templom és a parókia épületének teljes külső renoválása, további padló javítgatások a Kossuth Hallban, konyhánk kifestése s éppen most készülünk a templom belső kifestésére. Néhány idős presbiterünk felbecsülhetetlen szolgálatokat végez ezen a téren. Űj, modem hangerősítő berendezés is került a templomba. Adakozóink száma növekedett. 1973-ban az összes bevétel 25,697 dollár volt. Kiadásunk viszont — a renoválások miatt — valamivel 36 ezer dolláron felül. De még így is 1973 végén 35,409 dollár maradt a takarékbetéti számlán. Néhány adat gyülekezeti programunkból. A Hálaadás Vasárnapján emlékeztünk meg két nagy örökhagyónkról, a Bacsó fivérekről. A Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet decemberi bazárja egyre több érdeklődőt vonz. A magyar ételek utcán át történő eladása sok környékbeli amerikai családot mozgatott meg. Karácsonykor először próbálkoztunk azzal, hogy a szent estén vacsorával és ajándékokkal kedveskedtünk azoknak, akik nem tölthetik családi körben az estét. Minden hónap első vasárnapján ebédjeink vannak, amiket egy kis műsor követ (tréfás szellemi vetélkedő, jutalmakkal, álló- és mozkókép vetítés stb). Ez év nyarán már két pikniket rendeztünk az astoriai Bohemian Parkban. Havi bibliaiskolánk még mindig az egyik legkedveltebb