Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Tóth Tibor: A nyugdíjas lelkész szolgálata
1974 325 Nincs az az igazi talentum, nincs az a gazdag élettapasztalat, amelynek feleslegessé kell válnia azzal, hogy valaki nyugdíjas lelkész lett. A Bethlen Naptár lelkipásztori listáján a következő nyugdíjas lelkipásztorok neveit olvashatjuk: Bakay Árpád, Bodor Dániel, Bötty János, Dr. Bötykös Béla, Csutoros István, Daróczy Sándor, Daróczy Mátyás, de Dobay Raymond, Harsányi Andor, Józsa Benjámin, Kiss Gyula, Dr. Kosa András, Kur Géza, Marton Sándor, Mircse Sándor, Molnár Jenő, Murányi István, Id. Nagy í’erenc, Novák Lajos, Rásky József, Szíártó István, Szoboszlay László, Dr. Takaró Géza, Toókos Károly, Tóth Tibor, Dr. Újlaki Ferenc, Vasváry Ödön, Dr. Várady Arthur, Várkonyi Miklós, Dr. Fehér Mihály, Id. Mészáros Sándor, Nagy István, Rúzsa Jenő, Steinmetz Károly és még lehetséges, hogy vannak többen is. Vannak lelkipásztorok, akik a gyülekezeti szolgálatból már visszavonultak, de talentumaikat és áldozatos szolgálatukat a keresztyén egyház egyéb területein kamatoztatják, illetve végzik. Itt olyan lelkipásztorokra gondolok, mint Dr. Béky Zoltán, György Árpád, Nagy Lajos, Csia Kálmán, Bálint Lajos, Carey Leslie és többen mások. Mindezek a lelkipásztorok nehéz leckével és áldozattal megszerzett tapasztalatok valóságos kincstárát cégjelzik. Bizony nagyon elszomorító és szégyenletes jelenség lenne, ha mindazokat a életbölcsességgel teljes tapasztalatokat hagynánk semmibe venni, amelyeket ez a nagyszerű lista jelképez. De nemcsak áldásai vannak a nyugdíjas lelkipásztor szolgálatának, hanem bizonyos veszélyei is, amelyeket nyugodtan nevezhetünk “kísértéseknek.” Ott van elsősorban a jelentéktelenség érzése. Annak a kísértése, hogy az ember aZt gondolja: senkinek sem jelent már semmit ; mi lesz belőle, mi lesz vele. Az a borzasztó érzés, hogy nincs mit tennie többé. Néha jelentkezik a megsértett büszkeség érzése is, de nemcsak az. Nem könnyű elfogadni, hogy az élet, így a gyülekezeti élet nélkülünk is megy tovább, sőt talán jobban, mint velünk. Egész életünkben mindig a tennivalók kellős közepén, állandó aktivitásban és alkotásban éltünk. És akkor egyszer jön valaki más, elfoglalja azt a helyet és minket egy gyönyörű díszokmánnyal a nyugdíjasok listájára tesznek és leírnak. Mindezt nem könnyű elfogadni és leküzdeni. Sohasem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor az egyik városi lelkészegyesületben valaki azt javasolta, hogy minden je-
