Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Csia Kálmán: Béla
98 BETHLEN NAPTÁR mérget lehetett venni rá, hogy nem volt egy porszemnyi sem a raktárban. A sebek, amit a betegség okozott, soha nem gyógyultak be. Mindig újra felújultak, mintha vadállatok belülről rágnák a testét. Tüzes vérrózsák virágoztak meg elkínzott lábain és töviseiket mélyen a húsába fúrták. Ápolónőink anyai gonddal vigyáztak rá és Béla soha sem panaszkodott. Néha beszélgetett magában. Olyankor nem lehetett megérteni. Volt idő, hogy énekelgetett is. Azok nagy, szép idők voltak életében. Olyankor nem égett kínban beteg teste és kiszépült az élete, mint az alkonyat vad viharok után. Egyszer sikerült egy pár mondat-foszlányt kivenni elnyújtott énekéből, amely igy hangzott: “Megvénült már a szegedi vasút, Amelyben Garibáldi volt.” A mi Otthonunkban munkás, vezető, ápoló tudja, hogy minden ember magában véve csodálatos és fenséges alkotása az Istennek. Hiszen az Úr képére és hasonlatosságára teremtetett. Mindem ember az örök művész remek alkotása. Szinte azt mondhatjuk, hogy Bélánál mindezek jobban látszottak és tükröződtek, akárki másnál az Otthonunkban. Valóban olyan volt ő mint sálban az arany, porban a gyémánt. Igazán csak az látta őt, aki lehajolt hozzá és felragyogott csodálkozó szemei előtt Béla lelki értéke. A nyáron nagyon elgyengült Béla. Az orvos látta, hogy nem lehet rajta emberi tudással segíteni. De ő támolyogva, betegen, tovább folytatta munkáját. Az étkezéshez szóló csengetést nem engedte át senkinek. Negyven évig hívogatta lakóinkat a jóságból és szeretetből bőven terített asztalokhoz. Úgy végezte a feladatát, mint sebész az operációt, lelkész az istentiszteletet. Ilyenkor hadvezérnek, vagy talán királynak érezte magát. Ha ő csengetett megnyíltak a szobák ajtói és jöttek a lakók az ebédlőbe, hosszú évtizedek óta. Később kiesett kezéből a csengő és Béla ágyba került. Orvosi szemmel nézve szabadságunk alatt meg kellett volna halnia. Ápolónőink azt mondják minket várt haza. Majd, mikor haza jöttünk és meglátogattuk, elmondta minden panaszát. Az meg annyi volt, hogy ruháját egy ág elszakította. Mondtuk, hogy új van a számára a szekrényben és meg is mutattuk neki. Erre megnyugodott.
