Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Hatalmas tömeg ünnepelte Dr. Béky Zoltán püspököt 45 éves egyházi és közéleti jubileumán: a Detroiti Újság riportjának részletei
62 BETHLEN NAPTAR Borcsik Gyula a művészi domborművet nyújta át, amelyen Béky püspök és felesége vannak megörökítve, s amelyet Kátai Mihály szobrászművész készített satok és kísérjetek utolsó utamra, amikor szól a hazahívó szó, s ez már nem lehet messze, mert megrongált szívem mindig lassabban ver, s napom alkonyodóban van.” A gyülekezet könnyes szemmel hallgatta szeretett volt pásztorának megrázó erejű beszédét. Az istentisztelet után a gyülekezet átvonult az iskola dísztermébe, amelynek színpadán Béky püspök virágokkal díszített hatalmas képe volt felállítva. A hatalmas díszterem zsúfolásig megtelt a helyi és az ország minden részéből összesereglett egyházi és világi vezetőkkel. A bevonuló püspököt és feleségét felállva fogadta a közönség. Az ünnepséget Estók János gondnok és Nt. Kovács István lelkipásztor nyitották meg. Utána az amerikai és a magyar himnuszt énekelte a közönség, majd Ft. Hubert Antal római katolikus lelkész mondott asztali áldást. Ft. György Árpád köszöntője után Borcsik Gyula ceremónia mester vette át a program vezetését. Először Nixon elnök üdvözlő levelét, (amelyet Pásztor László a republikánus párt heritage group-jának a vezetője hozott le) majd Agnew alelnöknek, New Jersey állam Kormányzójának, Congressmeneknek a táviratait olvasta fel. Ezután a város polgármestere — Hon. Arthur Holland — a városi tanács díszok-