Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Nagy Lajos: Magyar ének Amerika földjén
1974 53 több lelkész több teológián tanult. Béky Zoltán három teológián mélyítette tudományát, szerezte a tudós fokozatokat és írta könyveit. “Cikkeinek, rádió-prédikációinak, könyvalakban megjelent műveinek száma légió” írják róla Dr. Komjáthy Aladár és Ábrahám püspök. Béky Zoltán hűséggel, szeretettel pásztorolta Trenton magyar református népét 87 éven át. Mint fiatal lelkipásztor a depressziós évek alatt megépíti a trentoni egyház társadalmi termét, amely magyar Amerika első nagy társadalmi épülete volt, amel}' felett 33 év múltán sem lépett át az idő. Híveinek szerető pásztora, tanácsadója és minden ügyes-bajos dolgainak intézője volt. Öntudatos második és harmadik nemzedéket nevelt fel Trentonban, akik ma is büszkén vallják magukat magyar származásúaknak. Nemcsak a kövek, de egy hivő, templomát szerető gyülekezet vallja hálás szívvel, hogy Béky Zoltán személyében egy nagyon kiváló lelkipásztoruk volt. Millió dolga mellett beszolgálta a roeblingi gyülekezetei is, amely, hogy megvan és virágzik a Szentlélek munkája volt a Béky Zoltán szívén keresztül. Nagy egyháza gondján kívül, mint esperes, később főesperes s majd az Amerikai Magyar Református Egyház első püspöke, felvette minden egyházunk gondját. Legnagyobb püspökünk volt. Szolgálata alatt kivirágzott az Amerikai Magyar Református Egyház. Növekedtünk egyházakban, de mindenek felett tekintélyben. Ábrahám Dezső püspök és Dr. Komjáthy Aladár azt Írják róla: “Béky Zoltán püspöksége időszakát nyugodtan nevezhetjük az Amerikai Magyar Református Egyház aranykorszakának”. Igazuk van. Béky Zoltán bölcs vezetése mellett az Amerikai Magyar Református Egyház nagy nemzetközi és ökumenikus egyházi szervezetek tagjává lesz s a világ minden részén képviseli az amerikai magyar reformátusokat. New Delhiben Béky püspök volt a gyűlés hőse. Beszédét világlapok és televizió állomások hozták. Béky Zoltán neve akkor valóban ismertté lett a világ keresztyénéi előtt. Mint lelkipásztort, esperest és püspököt magyar népünk tiszteli, szereti és gyönyörködik benne, mint fajtájának remek kivirágzásában. New Jersey állam többször megtisztelte megbízásokkal. 1956-ban őt bízta meg az állam kormányzója, hogy legyen tanácsadója a magyar menekültekkel kapcsolatban. Kedves mosolyt csal arcunkra, hogyan ismerték és tisztelték New Jersey állam hivatalos emberei. Nixon elnök többször nevezte ki bizottságokba, hogy legjobb tudása és szíve szerint szolgálja amerikai