Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)

Európa

1974 143 KONFERENCIÁK, amelyen tagjaink részt vettek: Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, ápr. 15-21, az elzászi Liebfrauenbergben (Franciaország) Cseri Gyula és Szigethy Sán­dor rendezésében. Elzász nagy szülöttének, Schweitzer Albertnek egyik alapvető gondolata, “Az élet tisztelete” volt a kiindulási pont. Svédországi fiataljaink szép számban vettek részt az előa­dásokon. A hallgatóság átlagban 75 személy volt. Európai Erőt. Szabadegyetem, ápr. 28- május 5, az auszt­riai Walchsee-ben, Kufstein mellett, titkár: Szépfalusi István. Tárgy: “Hit — tudomány: múlt és jövő között.” Intéző Bizottsági ülés az európai, szabadföldi magyar ev. papoknak, május 22-25. dr. Vajta Vilmossal és Terray Lászlóval az élén, Stuttgartban. Egyidejűleg közös teológiai konferencia a ref. papokkal, Cseri Gyulával, dr. Zsindely Endrével és mások­kal a teljes ökumenikus együttműködés elérésére. Az “Utitárs”, mint a két felekezet közös sajtóorgánuma. Magyar Cserkésztáborozás a nyugat-német Pottenstein mel­lett. Több mint 240 cserkész és cserkésztiszt Nyugat-Európából, az Egyesült Államokból és Kanadából, augusztus első felében. Svédországi csoportunk lelkészünk Koltai Rezső cserkésztiszt vezetésével. Eddig a beszámolóm. Belőle világosan kiderül, hogy legalább is svéd földön most is élénk magyar protestáns élet van, amelyben a lelkész, az egyházvezető, a presbiter és a hívő egyaránt részt vesz, de a munka és fáradozás csak addig lehet eredményes, amed­dig Istenbe vetett hittel párosul. Balogh Zoltán SVÉDORSZÁG Egyházi munkánk és feladataink felmérésére az országos presbiteri konferencián szokott sor kerülni. Ebben az évben is, pünkösdkor, a tángagerdei gyülekezeti házban jöttek össze a presbiterek az ország, különböző részeiből. A hosszú északi tél után az egyházi tisztségviselők családtagjai is örömmel és szép számban jöttek el a festői fekvésű Tángagerdébe, hogy pihen­jenek s hogy az istentiszteleti alkalmakon és előadásokon ők is épüljenek. Dr. Pándy Kálmán tb. felügyelő vetített képes élmény­

Next

/
Oldalképek
Tartalom