Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Európa
1974 141 képez), nagy lendülettel, szeretettel és elsősorban hittel látja el munkakörét. Az agilis ev. orsz. felügyelő Kellner Pál és az új és fiatal, de rendkívül aktiv ref. orsz. gondnok, Horváth Imre nem rettennek vissza a nehézségektől, amelyek, sajnos, bőven adódnak, de ugyanakkor, Úristenünk jóvoltából, Aki megáldja az érette fáradozókat, sok szép eredményt is könyvelhetnek el. Ugyanakkor örömmel kell megállapítanunk, hogy a legutóbbi években a svéd állam és főképen a svéd egyház mindinkább arra a belátásra jut, hogy a kisebbségek egyházi életének a támogatása és fenntartása mennyire lényeges svéd szemszögből is. A mai fiatalság egy része nem találja meg helyét a társadalomban. Kiábrándultak és csalódottak, látva a világ új problémáit s egyesek politikai extrémizmusba és tévtanokra vetik magukat, míg mások a szexualizmusban, pornográfiában és a kábítószerek élvezetében élik ki magukat, ami teljes testi és lelki leromlásukhoz vezethet. A ma dívó “szabad nevelés” és a “permissive society” a bűnözésnek és az erőszak mentalitásának melegágya, amely a társadalom egyensúlyát veszélyezteti. Svédországban ezek a modern kórtünetek jóval erősebben és kirívóbban jelentkeznek, mint a legtöbb európai államban. A svéd egyház felfedezte, hogy ezek ellen legjobb fegyver a vallás, az igaz Istenben való hit és az Ige, a svédek között svédül s a kisebbségek között azoknak anyanyelvén, tehát a magyarok közt magyarul. Ennek egyik biztató tanújele Tangagarde gyülekezeti házunk esete. Az épület ócska, rozoga és komoly összegű gyakori javításra szorul, azonkívül, hogy a két nyári hónap kivételével, amikor ifjúságunk magyarság tanítására használjuk, kihasználatlanul hever. Habár ez a két hónap erkölcsileg és magyar szempontból is nagy siker, amelyen pár éve ökumenikus alapon a katolikus ifjúság is részt vesz, nem bírván a terheket, a ház eladását határoztuk el. Június 7-én a skarai svéd megyéspüspök dr. Brattgard Helge, akinek egyházterületén fekszik a ház, meglátogatta azt s elámultan tapasztalta lelkészünk Koltai Rezső kalaúzolása mellett, hogy ott milyen áldásos munka történik. Építészeti szakértői megállapították, hogy a rossznak hitt alapzat teljesen rendbe hozható és az épület modernizálható. A lelkes magyarbarát püspök kilátásba helyezte gyülekezeti otthonunk teljes reparálását, ami nemcsak a magyar ifjúság nyári oktatását és vakációzását, valamint egyháztagjaink és családjaik nyaralását fogja biztosítani, hanem módunkban lesz, amikor mi nem használjuk, svéd szervezetnek kiadni.