Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Nagy Lajos: Igazgatósági jelentés
84 BETHLEN NAPTÁR nem fizetnénk rá, akkor üzleti vállalkozás volna. Ahol nincs lemondás, áldozat, ott nincs szeretetmunka, ott nincs testvérsegitő, fraternális munka sem. Az elmúlt négy év nagy eseménye volt, hogy nyugalomba vonult a Bethlen Otthon negyedik igazgatója: Ft. Daróczy Sándor. Elérte a 70 éves korhatárt, és megvált attól a szolgálattól, amit szíve mélyéig szeretett. Nagyrabecsült és szeretett Elnökünk az Egyesület lapjában, a Bethlen Naptárban és mostani jelentésében kellően értékelte Ft. Daróczy Sándor szolgálatát. Utódja is látása, képessége szerint értékelte nagy elődje munkáját. E helyen is köszöni neki, hogy a Kecskeméthy József által épített szárnyhoz egy impozáns szárnyat emeltetett. A Kecskeméthy szárny 26 ágyas épületéhez egy 48 ágyas épületet építtetett. Nagyon kellett ez, mert csak így tudtuk népünk egy részének kérését kielégíteni. Otthonunkat ő indította el egy nagyszerű jövendő felé. A Bethlen Otthont a világon szétszóródott protestáns magyarság lelki gócpontjává, fővárosává tette. Áldja meg az Isten gazdagon Daróczy Sándort és kedves feleségét, akinek csendben végzett szolgálatát sohasem értékeltük eléggé. Csak az utód és titkárnője tudja, hogy mit dolgozott Daróczy Sándorné. Nyereségek voltak a Bethlen Otthonnak. Ft. Daróczy Sándor utódjául megválasztották egy amerikai magyar munkás Amerikában született fiát, akit a híres pataki iskolában neveltek emberré. Az agyát otthon csiszolták, szívét a magyar bánat érlelte komolyságra, aki fanatikusan hiszi, hogy Istentől amerikai magyar népünk szolgálatára hivatott el. Nincs semmi érdeme, gyarló, esendő ember, amit javára lehetne írni, hogy halálosan szereti fajtáját, hajlandó elégni a legszebb szolgálatban, amit úgy hívnak, hogy amerikai magyar szeretetszolgálat. Tagja, hűséges munkása az Egyesületnek Amerikába érkezése óta, a Bethlen Otthonban kezdte el amerikai életét, s egyháza és ő maga hűséges támogatója volt a Bethlen Otthonnak. Soha méltatlan nem akar lenni arra a bizalomra, amely elhívta a Bethlen Otthon felelősségteljes szolgálatára. Az Amerikai Magyar Református Egyesület Közgyűlés előtt újból teszi fogadalmát, hogy teljes erejéből, minden képességével hűségesen akarja szolgálni az amerikai magyar református népünket a Bethlen Otthon szolgálatával. Kérem minden testvérem és barátom segítségét, hogy ezt a fogadalmam beteljesíthessem. 1971-ben volt a Bethlen Otthon 50 éves jubileuma. Amerikának 9 városában, magyar gócpontokon ünnepeltük a Bethlen Otthon arany jubileumát. (Chicago, Cleveland, Ligonier, Los Angeles, New Brunswick, New York, Pittsburgh, San Francisco és Washington.) Végtelen hálával köszönöm Egyesületünk főtisztviselőinek, igazgatóinak és szervezőinek, hogy lehetővé tették ezt az ünneplést. Hálát adtunk, hogy Isten kegyelmesen elfogadta a magyar reformátusok szeretetszolgálatát az Amerikai Magyar Református Egyesület Bethlen Otthonán keresztül. Milyen drága kiváltság és milyen óriási dolog volt Isten szeretetét szétosztani ezen a csodálatos intézményen keresztül. Egy félszázadon keresztül 1514 gyermeket gondoztunk, akik közül sok volt árva, félárva; 1287 idős, tehetetlen embert is gondoztunk, összesen tehát 2801 lelket. Titkárunk is jelentette, hogy a Református Egyesület kezdettől fogva vallás különbség nélkül gyakorolta a testvéri szeretetet minden magyar felé. Bethlen Otthonunk 50 éven át igazán gyakorolta a magyar ökumenikus szeretetet. Gyermek Otthonunkban és az Idősek Otthonában a felvételnél sohasem néztük, hogy az illető milyen vallású volt, hanem azt, hogy az Egyesületünk Ígérte neki testvéri szeretetét. Nem volt időnk utánanzéni, hogy hány refor-