Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Ábrahám Dezső püspök és Komjáthy Aladár v. püspöki titkár: Ft. Dr. Béky Zoltán tb. püspök 45 éves egyházi és közéleti jubileuma
1973 69 mellett, Magyar-Amerikában elsőnek felépítette az egyház kétemeletes iskoláját, amelyet Kultúr-Palotának neveztek az egykorú hiradások. Nemzedékeket nevelt fel: izzó keresztyén hitének és lángoló magyar szívének szeretetével és teljes odaadásával. Népének valóban pásztora volt. Szolgálataival hamarosan kiérdemelte Trenton egész városának megbecsülését és elismerését. Nem véletlen, hogy amerikai körökben a trentoni egyházról még mindég úgy beszélnek “Bishop Béky’s church.” Hatalmas életmű az ő trentoni lelkipásztori szolgálata. Az ő hite és hűsége él tovább a másod, harmad és negyedik generációs trentoni magyar reformátusságban is. Lelkipásztori működésének egy igen szép vonása az, hogy a rendkívüli elfoglaltsággal járó trentoni gyülekezeti munka mellett tizenöt évig rendszeresen és hűséggel beszolgálta a kis roeblingi gyülekezetei is. Evekig minden ellenszolgáltatás nélkül, és ezzel a szinte emberfeletti hűséggel végzett missziós szolgálatával a jövőnek, tehát a mának megmentett egy kis magyar református végvárat. Hogy ma van roeblingi egyház, az nagy részben dr. Béky Zoltán áldozatos lelkipásztori szívének köszönhető. Dr. Béky Zoltán, mint egyházkormányzó Már harmincöt éves korában, 1939-ben az Amerikai Magyar Református Egyház Keleti Egyházmegyéje esperesévé választja, mely tisztséget 1954-ig viselte. Hat gyülekezet tartozott az egyházmegyébe 1939-ben, tizennyolcat adott át tisztségében utódjának. 1954-ben az egész független egyház főesperesévé választja, majd 1958-ban ő lesz az Amerikai Magyar Református Egyház és egyben az amerikai magyar reformátusság első püspöke. Püspöksége időszakát nyugodtan nevezhetjük az Amerikai Magyar Református Egyház történetében arany korszaknak. Új egyházak alakulnak, több nagymúltú gyülekezet csatlakozik az Amerikai Magyar Református Egyházhoz Béky Zoltán püspöksége idejében. Az ő ökumenikus látása és komoly református egyházkormányzási elvei gyümölcseként a független egyház kilép viszonylagos elszigeteltségéből: nagy nemzetközi és ökumenikus világszervezetek tagjává lesz és azokban dr. Béky Zoltán elsimert és komoly szolgálatot végez. Minden kontinensen, számos világkongresszuson képviseli egyházát, ahol az ezer éves magyar haza feldarabolása, négy millió magyarnak a nemzet testéről való lesza-