Bethlen Naptár, 1973 (Ligonier)
Nagy Lajos: Dr. Ravasz László
338 BETHLEN NAPTAR Prohászkáról, Tompa Mihályról, Lévai Józsefről, Baksay Sándorról. Csodálátosan értett filizófiához, irodalomhoz, művészethez és minden tudományhoz. A 20. század magyar református polihisztora, aki ha valamihez hozzászól, mindig a legérdekesebbet, a legszebbet és a legcsodálatosabbat mondja róla. A protestáns világ számon tartotta, mint ökumenikus theológust is, de egyház történelmünk aranylapjaira tartozik a magyar ökumeniai szolgálata. A Ravasz püspöksége alatt született ez a magyar álomvilágba tartozó szép kifejezés: aranyhíd Debrecen és Pannonhalma között. Sohasem támadta Rómát, nem volt negatív theológus, hitünk igazságait hirdette, a másik emberben magyar testvért látott és testvéri kezét sokszor kinyújtotta Pannonhalma felé, amit Prohászkán kívül kevesen szorítottak meg testvéri szívvel. Zászlót lobogtatunk innen is az egyház kormányzó felé. Valamihez hozzányúlt, vagy hozzászólt, ragyogót alkotott. Végtelenül tisztelte nemzedéke és a nemzeti közéletben végzett szolgálatáért szegény kis nemzete minden kitüntetéssel elhalmozta. A magyarországi református Lelkészegyesület elnökeként mondotta: Van egy dísze, van egy kitüntetése, amelyik a többihez ingyen sem hasonlítható és ezt az élő Isten adta neki, mikor ráengedte tenni a magyar református lelkipásztorok palástját”.. író, esztéta, filozófus, lélekbúvár, szónok, igehirdető, theológus és irodalmár minden kitüntetését megosztotta nemcsak előkelő, hanem kisfalvak lelkipásztoraival. A magyar református lelkipásztor Ravasz személyében önmagát látta megkoronázva. Nem azt mondjuk, hogy büszkék vagyunk reá, hanem azt, hogy hálásak vagyunk Istennek, nagyon hálásak dr. Ravasz Lászlóért. Isten ajándékba adta nemzetének, egyházának, mindannyiónknak. Bocsásson meg az olvasó, hogy leírom azt, amit az én szívemben érzek dr. Ravasz iránt. Fiatal diák voltam Patakon, amikor először hallottam azt az előadását, hogy “Mennyit ér az ember?”. Diáktársaim előtt ujjongtam, hogy megértettem a tudós bölcselőt és nemcsak megértettem, hanem gyönyörködtem az előadásában. Ekkor lettem Ravasz László rabja. Patakon tanultam 12 évig és 2 éven át a pittsburghi theológián. Sohasem voltam diákja, kerületébe sem tartottam, mégis életem tanítómesterének dr. Ravasz Lászlót vallom. Mindig lelkesedtem érte, szerettem és nagyon, de nagyon tiszteltem. Igehirdetői eszményképen volt, de kár, hogy nem tudtam utánozni a nagy mestert. Életem büszkeségei közé tartozik, hogy Mott Jánossal és feleségével beszélgettem Evanstonban, kezet fogott velem Marc Boegner a francia reformátusok vezérembere és a nagy japán keresztyén Kawaga. Voltam az uppsalai és baltimori érsek vendége. Dr. Blake fogadóestjén dr. Varga Imre püspökkel ott voltam a keresztyénvilág vezetőivel, (a Vatican is képviselve volt) de életem büszkeségének és nagy ajándékának vallom, hogy dr. Ravasz László ny. püspök atyai szeretettel fogadott és keblére ölelt. Fiúi szeretettel szeretem és köszönöm ezerszer köszönöm neki, hogy gömöri magyaroknak és amerikai magyaroknak tanított Igét hirdetni. Itt a távolban és a tűnő időben szürkévé fakul a nyelvünk. Hogy ezt a szép és édes nyelvet ne felejtsem, Ravasz László zengő és mézédességü magyar nyelvét olvasom. Köszönjük Istennek, hogy Ravasz László hallgatott Istenre és amit neki mondott, elmondta érthetően, szépen és szeretettel nekünk. Az amerikai magyar reformátusság nagyon szereti Ravasz Lászlót és köszöni neki azt a királyi kincset, amit szétosztogatott Erdélyben, odahaza és itten, Amerikában is nekünk. Kívánva kívánjuk és imádkozunk azért, hogy áldja meg az Isten mindkét kezével ami büszkeségünket: főtiszteletű Dr. Ravasz László ny. püspökünket.
