Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Dr. Béky Zoltán: Készülődés Egyesületünk XXIX-ik közgyűlésére

1972 49 Hálás vagyok legutóbbi figyelmeztetésért is, mert ha meg­próbált és földhöz sújtott is, de felemelt és erőt adott a további munka végzésére. Hálás vagyok tisztviselő társaimnak, titkáromnak Tóth Bélának, aki betegségem alatt naponként hozta hozzám az inté­zendő ügyeket, még a kórházba is, úgyhogy egyetlen ügy elinté­zése késedelmet nem szenvedett. Hálás vagyok igazgatóságunk tagjainak, hivatalnokainknak, szervezőinknek, osztály-kezelőink­nek akik Egyesületünk építésében oly hűségesen munkálkodtak és az elmúlt év szép eredményének elérését lehetővé tették. Mindenért, még az elvett próbákért is legyen hála és dicsőség a mi megtartó Istenünknek. Dr. Béky Zoltán elnök ☆ ☆ KÉSZÜLŐDÉS EGYESÜLETÜNK XXIX-ik KÖZGYŰLÉSÉRE (Előzetes bejelentés) Egyesületünk történetében történelmi jelentőségű Közgyű­lésre készülődünk az 1972-ik évben. Egyesületünk Igazgatósága a Közgyűlés időpontját 1972, június 25-ével kezdődő hétre hatá­rozta meg Ligonierban. A Közgyűlés tárgya természetesen elsősorban az elmúlt négy évről való számadás lesz. Az adatok halmazán tultekintve azonban sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy mi nekünk az Amerikai Magyar Református Egyesület. Mit tett és mit áldozott 75 éves szolgálata alatt a mi magyar református népünkért, egyházakért, ifjúságunkért, árváinkért, öregeinkért, minden közös nagy magyar ügyért. Milyen hatalmas alkotásokkal írta be nevét az Új Haza történetébe, Mindezekről jubileumi cikkemben részletesen szá­molok be. Egyesületünk múltja, sok-sok áldott tanulsága kötelez min­ket és útmutatást kell, hogy adjon egy még szebb jövőnek a munkálására. Jelen bejelentésemben csak előre jelezni kívánom Közgyű­lésünk idejét, helyét s, hogy Közgyűlésünkre a problémák egész seregének a megoldása vár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom