Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Egyesült Államok - Dr. Bütösi János: Kálvin Egyházkerület

256 BETHLEN NAPTÁR A gyülekezet tagjai kitartóak Mrs. Harney hűséges vezetése alatt, de az anyagi problémák egyre nehezebb súllyal megoldhatatlan problémaként nőnek. Az Istennek különös kegyelme volt az, hogy idáig is megmaradtak. WHITING, IND. — Lelkipásztor: Medgyessy László Az észak indiánai olaj és acélipar szívében fekszik alig egy kődobás­­nyira a hatalmas Michigan tótól ez a kis szívós gyülekezet. Szép templom­mal és parókiával rendelkeznek Whiting városka legszebb helyén. A gyüle­kezet az elmúlt esztendőben ünnepelte alapításának 50 éves évfordulóját kiemelkedő sikerrel. Erre az alkalomra teljesen újjáépítették a templom alagsorában lévő konyhát, új felszereléssel látták azt el és a mellékhely­ségeket is felújjították. A látható templom építésén túl a lelki templom építését sem hanya­golták el. Számukhoz képest erős vasárnapi iskolával és ifjúsági csoporttal rendelkeznek. Nemrég az egyik ifjú leány által irt és rendezett színdarabot adtak elő amire a környező testvéregyházak ifjúságát is meghívták. A gyülekezet odaadó munkásokkal rendelkezik, akik közül különösen az új gondnok Joseph Sanye nagyszerű szervezői képességgel rendelkezik. Sikerült a gyülekezet idősebb és fiatalabb tagjait teljesen egy közös célba tömöríteni Isten egyházának felújítására és továbbépítésére. Ez az egység különösen a Nőegylet körében erős akik Mrs. McClelland vezetése alatt hűséggel dolgoznak. A Whitingi gyülekezet életére a csendes de kitartó munka jellemző amiben a tagság példamutatóan résztvesz. A gyülekezet érettségére jellemző, hogy az újtól nem zárkóznak el és igyekeznek új változott munkamódszerek-A Whiting gyülekezet egy része.

Next

/
Oldalképek
Tartalom