Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)
Egyesült Államok - Dr. Bütösi János: Kálvin Egyházkerület
198 BETHLEN NAPTAR kában annak a reformációnak vagyunk az örökösei, melyet Isten szent Lelke a magyar földön ajándékozott egyházának, s ennél fogva azt tekintjük feladatunknak, hogy Isten hatalmas tetteit ilyen összefüggésben tegyük nyilvánvalóvá. Természetesen mi is halljuk a suttogó hangokat: “Ha Amerikában éltek, miért nem adjátok fel magyar háttereteket? Vagy ha igazán magyarok vagytok, miért nem bizonyítjátok azt meg itt Amerikában látványosabb módon? Ha pedig keresztyéneknek mondjátok magatokat, vájjon rátok nem áll az, hogy ‘Krisztusban nincs zsidó és görög’ — vagyis meddig szándékoztok még fenntartani az egyházakban és az egyházkerületben nemzeti jellegeteket?”. . . E suttogó szavakra ma ezt kérdezzük vissza válaszul: “Vájjon Jézus Krisztus angolszász, középosztálybeli, protestáns és republikánus személy? Vájjon az Isten képére teremtett embert van-e joga bárkinek is más képére formálni? Vajon az igazán hálás amerikai keresztyén valaha is elfelejtkezhetik-e ‘idegen’ voltáról (V. Móz. 6:10-25, Luk. 17:18)? Éppen ezért vájjon bűn-e szolgálni az Urat adottságaink vállalásával e sok kultúrájú országban és az Ő sok-tagú egyházában?” Én úgy látom, hogy mind az általános amerikai szinten, mind közegyházunk jelen vezetőségében e magatartást egyre inkább igénylik és értékelik. Meg vagyok arról győződve, hogy egyházkerületünknek van szolgálata az amerikai keresztyénségben: lehet, hogy a legkisebb egyházkerületek közé tartozunk a nagy egyházkerületek között (bár magyar vonatkozásban mi vagyunk a legnagyobb), Isten azonban gyakran használja a legkisebbeket, ha azok felkészült engedelmességgel várnak Reá (I. Sám. 16:6-13, Bir. 7:1-20. I. Kor. 1:10-30). Csak egy példát említsek. Közegyházunk egyik bizottsága jelentette, hogy mivel a Református Világszövetség csupán testvéri közösség ápolását jelenti számunkra, nem tekinthető egyenrangúnak a kapcsolatok fontossága és az anyagi felelősség terén az Egyházak Világtanácsával vagy az Egyházak Nemzeti Szövetségével vagy még az Egyesülési Tanácskozásokkal (COCU) sem. Mikor mint a Református Világszövetség egyik kiküldöttjét engem is megkérdeztek véleményem felől, az én válaszom egy része így hangzott: “Nem értek egyet a Keresztyén Egység Bizottsága véleményével. A Református Világszövetség számunkra többet kell hogy jelentsen a testvéri közösség olcsó ápolásánál; szükséges,
