Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)

Európa

1972 185 Kanadából jött erre a nevezetes napra. Megemlékezett a régi idő­ről, amikor több, mint 10 évvel ezelőtt, mint friss idegen és mene­kült a legfontosabbat, a lelki kenyeret kapta a gyülekezet közös­ségében. Ugyanezen a napon a belgiumi wallon főváros Liege egyik forgalmas utcáján fekvő magyar protestáns templomban fél négyre gyülekeztek a protestáns, de a velük együtt örvendező mindenféle magyar és belga keresztyének, hogy a liége-i magyar protestáns egyház templomának felavató ünnepségén részt vegye­nek. Az ünnepi liturgiában hat palástos lelkész szolgált. Dr. Hein­rich Puffert az Egyházak Világtanácsa képviseletében és a helyi lelkipásztor Pándy Andráson kívül Ft. Dr. André Pieters a Belga Protestáns Egyház Zsinatának elnöke, Ft. Teeuwissen a Belga Protestáns Egyházak Szövetségének elnöke, Ft. Dr. Szekeres Attila egyetemi tanár, Nt. Jean Haan a Liége-Luxemburg-i egy­házkerület elnöke. Az ünnepi istentisztelet főcelebránsa Dr. Puf­fert prédikációjában kiemelte a földi és a mennyei haza, a földi és a mennyei hajlék egymáshoz való viszonyát. “Az emberi élet lényegéhez tartozik, hogy hajlék, elrejtettség nélkül nincs békes­sége. E szent hajlék-mondta, kristályosító pontként fog szolgálni. Mert ezáltal nemcsak a liégi-iek köre jár jól, hanem a vidéki tagok bekapcsolásával egyre nagyobb mértékben és egyre jobban való­sul meg az igazi gyülekezet. .. . Az eredetiség, a saját lábon állás, a saját felelőség-hordozás az evangéliumi hit jele, tanúsága és az életet a keresztyén közösségben megerősíti.” A felszólaló delegá­tusok közül Liége-Város katolikus püspöke képviseletében Ft. Evelette generális vikár, a holland eredetű Szigorú Református Egyház nevében Nt. Zuidema lelkész, a kelet-hollandi magyar protestánsok nevében Nt. Dr. Jakos Lajos, a liége-i református egyház nevében Nt. Courdesse lelkész tolmácsolta jókívánságát a gyülekezetnek. A két templomavató ünnepségre számosán levélben és távirat­ban küldték el köszöntésüket. A Genf ben megjelenő “Élő Egyház” 1971 őszi száma a két templomavatást Európa nyugatán az év legnagyobb és legjelentő­sebb eseményének tartja. “Révész Imre volt püspök, egyháztörté­nész a reformátor: Dévai-Biró Mátyás munkásságát jellemezve írja, hogy ez a kopott palástos pap s Perényi Péter, akkori ma­gyar mágnás történelmet csinált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom