Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Igazszavú Igaz János
1972 107 De az ilyesmihez pénz kell, nem szegény embernek való passzió az, hogy külföldre menjen a száműzetés keserű kenyerét enni. így aztán kiment a parókiából nagy búsan, de Dadát nem hagyta el. Egy faluvégi kis házban húzta meg magát, azt elnevezte a maga Rodostójának s ott élt nagy nyomorban. Többnyire csak halat evett, amit enkezével halászott ki a Tiszából. S várva várta az igazság megérését. Furcsa növény az igazság. Lám a búzát elvetik ősszel s jövő nyárra már aratni lehet, az biztos. De az igazság hogy mikor érik meg, ki tudja azt előre? — Az Igaz János igazsága például három év múlva érett meg. 1790-ben egyszercsak levelet kap egy jóakarójától, hogy meghalt József császár és. . . Tovább nem olvasta. Felugrott, kivágta a kunyhó ajtaját, kirohant az utcára s az ott őgyelgő emberek bámulva látták, hogy a prédikátor úr aligha nem megbolondult, mert lám a sok éhezéstől sovány arcán lobog az öröm, karjai égre vannak tárva és könnyezve boldogan kiáltozza feléjük. — Hajnal vagyon, emberek, magyarok! Szép piros hajnal vagyon! Sokan a fejüket csóválták erre, mert bizony nem hajnal volt, hanem napszállta épen. . . De osztán megnyugodtak, mikor Igaz János megmagyarázta hogy magyarok hajnalára gondolt s az ő hajnalára, mert íme vége lesz tán az ő igazság miatt szenvedett nagy nyomorúságának is. Vége lett. Szabolcs megye 1790 március 16-án gyűlést tartott Nyiregyházán. Zsivaj gó örömmel gyűltek össze s visszatekintvén a múltba, elővették azoknak ügyét, akik a hótt császár uralma alatt sérelmet szenvedtek. És a megyegyűlés egy szívvel szájjal határozta, hogy Igaz János prédikátor, aki 1787-ben olyasmiért büntettetett meg, amit a haldokló császár utolsó rendelkezésében visszavont (a reformokat), ezért büntetésének vége legyen s prédikátori hivatalt ismét viselhessen.
