Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Eszenyi László ellenőr: Fidelissimus ad mortem

54 BETHLEN NAPTÁR Kovács Mihály ezredes emléktáblája Charleston, S. C. északi előnyomulás gondolatától. A légió azonban pyrrhusi győ­zelmet aratott. Valósággal szétforgácsolódott az önfeláldozó harc során. Maga Kováts Mihály is halálos sebbel vonul vissza az egyik roham után, lefordul lováról és az utána nyomuló angolok ott te­metik el, ahol találták. Ezen a helyen emlékoszlopot emelt az Ame­rikai Magyar Szövetség, mely előtt tisztelgett a charlestoni kato­na iskola (Citadel) növendék ezrede. Az ellenség oldaláról jövő elismerés általában a legőszintéhb és legigazabb. Skelly brit brigád-őrnagy, aki Charlestonnál hai-­­colt a Pulaski Légió ellen, így nyilatkozott: a legjobb lovas­ság, mellyel a lázadók valaha is rendelkeztek.” Kevéssel ezután Pulaski is osztozott hűséges katonabajtársa sorában. 1779 október 9-én elesett a Savannah mellett vívott üt­közetben. Halála után dicsőséges múltra visszatekintő Légiót hi­vatalosan is feloszlatták. Zászlójukat a Maryland Historical So­ciety őrzi Baltimoreban. Fabriczi Kováts Mihály példátadó élete és hősi halála ser­kentően hatott két nagynevű amerikai magyar művészünkre. Fin­­ta Sándor egy bronz domborművet és pompás lovasszobrot min­tázott meg róla, mely utóbbi jelenleg a Society of Cincinnati fő­városi központjában van. Arcképét Raskó Márton festette meg a tőle megszokott képzelőerővel, hiszen Kovátsot ő nem láthatta és róla sem fénykép, sem rajz nem maradt fenn. Ez a kép Egye­sületünk Kossuth Házában az ellenőr szobájában van elhelyezve. Új hazánk belső válságokkal vajúdó életében Kováts Mihály szolgálatával és hősi halálával megpecsételt szereplése legyen iránymututás: “A hazáért mindhalálig!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom