Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház

1971 255 Roebling, N. J. Ferenczy Pál lelkipásztor. A gyülekezet egy része 1970 szept. 27.-én. ismeri, az tudja róla, hogy fennkölt munkása, illetve felügyelője a vasárnapi iskolába járóknak. Ö maga is tanítja a felnőttek csoportját, de négy tanító segíti munkájában: Bartha Józsefné, Soltész Elemérné, Bartha Kati és Trainor Klári. A gyermekek száma 35. Az elmúlt 15 év óta dél-Indiában, Kerala nevű faluban egy keresztyén misszió állomást, illetve lelkipásztort, Rev. Joseph Mathew, segélyezik, támogatják adományaikkal. Minden évben igen ügyesen, a tanítók vezetésével, karácsonyi ünnepi jeleneteket mutatnak be a gyülekezetnek. A Bethlen Ifjúsági Kör 16 tagból áll. Tisztviselői a következők: elnök, Bartha Dávid, alelnök, Varga Dolinda, jegyző, Emeri Barbara, pénztáros, Trainor Calleen. Minden év május havában impressziv ifjúsági istentiszte­letet tartanak. Fiatal Asszonyok Köre (Women’s Guild) nagyon értékes munkát fejte­nek ki minden esztendőben. A múlt év folyamán, 1970 május 3.-án konfe­rencián vendégül látták a new yorki és a keleti egyházmegye gyülekezeteinek nőegyleteit. Minden esztendőben húsvét reggelén a napkeleti istentiszteleten résztvevőket reggelivel vendégeli meg s ez már hagymányossá vált. Vasár­napi iskolás gyermekeinket minden nyáron egy egész napra kirándulásra viszi a Clementon Park üdülő és szórakozó helyre. A tisztikar nevei a követ­kezők: elnök, Genasky Jánosné, jegyző, Harkel Imréné és pénztáros, Bordásh Györgyné. A Lórántffy Zsuzsánna Templomsegélyző Nőegylet a gyülekezet fennál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom