Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Egyesült Államok - Amerikai Kerületekhez Tartozó Magyar Gyülekezetek
236 BETHLEN NAPTÁR PITTSBURGH ÉS KÖRNYÉKE MAGYAR PROTESTÁNS LELKÉSZEGYESÜLETE Balról jobbra: Kovács Zoltán, Markovits Pál, dr. Csia György, Rőczey Barnabás, elnök, Kovács Imre, dr. Berzeviczy László, Illés Lajos. Évekkel ezelőtt aktiv lelkészegyesület működött Pittsburgh környékén. A modern élet kegyetlen irama kihalásra kényszeritette ezt a közösséget, de a vágy sohasem halt ki az itt élő lelkészek lelkében, hogy újraélesszék az Úr szőlőjében közösen végzett munkát. E vágy hivását követve jöttek össze Pittsburgh és környékének magyar protestáns lelkészei először Duquesneben, majd McKeesporton, az ottani lelkészek meghívására. Az utóbbi helyen, 1970 nyarán szalonnasütésre és baráti találkozóra jöttek össze az említett lelkészek, és megalakították a fenntnevezett lelkészi közösséget. Azóta minden hónapban találkozunk és gyűlést tartunk, felváltva az egyesület tagjainak parókiáján. Mi a célunk? Célunk az, hogy jó kapcsolatunk legyen egymással. Szeretnénk ha lelkipásztoraink és gyülekezeteink testvéri szeretetben és békességben élnének. Feladatunk, hogy együtt szolgáljuk magyar testvéreinket és protestáns híveinket. Konferenciákat és közös rendezvényeket kívánunk együtt tartani. Feladatunk, hogy gyülekezeteink rendezvényeit és megmozdulásait közösem pártoljuk és támogassuk. Első közös megmozdulásunk a reformációi ünnepség megrendezése volt, amit november 1-én, a homesteadi templomban tartottunk meg. Tervezzük egy ifjúsági konferencia megrendezését is. Jelenleg nyolc gyülekezet lelkipásztora tartozik hozzánk. Többi szolgatársunkat is szeretettel hívjuk és várjuk. Egyesületünk elnöke Rőczey Barnabás, jegyző-pénztámoka Kovács Zoltán.