Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Dr. Szabó Lajos: Az ima megmaradt
1971 101 Messzire néző szemmel, halkan, elgondolkozva beszélni kezdett : —-Tudod, hogy Allah, kinek neve áldassék, a mi dicsőséges seregeink kezébe adta országtok egy jó részét már esztendők óta. Ti nem akartátok, ti fegyvert vontatok, várakat emeltetek elénk s élő sáncnak élénkbe dobtátok vitézeitek testeinek tízezreit. Mindhiába! Allah akarta és mi lettünk az uraitok. Elhallgatott s szemébe büszke fény gyűlt, de csak pillanatra. Aztán megint barátságos lett a szeme és a szava: — No már most a föld a miénk, az ország a miénk, a hatalom is miénk, de valami nem a miénk mégsem ezen a hódoltatott földön. Kívül legyőztünk benneteket, holmi kis cafrangok vannak már csak országotokból, amit még nem vett meg az ozmán, de persze megfogjuk azt is hódoltatni... Erős lett a hangja: — Kívülről legyőztünk ime benneteket, de belsőleg eddig még nem tudtunk meghódoltatni. Felállott hirtelen és dörgő hangon rákiáltott a fogolyra:-— Pedig ennek is meg kell történnie, mert ez Allah akarata, mert így lesz teljessé a hódoltatás. Szelidebben folytatta: — Ezért tetszik nekem a te imádságod, Péter, ezért vagy most itt az én palotámban s ezért lehet belőled a mostani szánandó rab helyett nemsokára jósorban élő nagyúri ember, akire rásüt és akit melengetni fog az ozmán kegy fénye. A szegény, vérmocskos, piszkos, rongyos, sovány rab felkiáltott akkor: — Hogyan gondolod óh. .. A török főpap felemelte az ujját: — Azt mondtam az előbb, hogy a te imádságod nagyon tetszett nékem. Most megmondom, hogy mért? Azért, mert te olyan imádságra akarod megtanítani népedet, ami nagyon jól egyezik a mi céljainkkal. Mert ime te, — igen helyesen — ezt imádkoztatod véle: (elővette a papírt és olvasni kezdte Péter imáját) : “Mi, nyavalyás, fertelmes bűnösök, töredelmes szívvel és a Te beszédedtől való rettegéssel, alázatosan borulunk le a Te színed előtt és nyilván valljuk, hogy igaz ítéletbül büntetsz bennünket s méltán szenvedünk, viseljük az Urnák haragját, mert vétkeztünk ellene.. .” Bólogatva és elégedetten mondta: