Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
158 BETHLEN NAPTÁR volt esedékes. Talán csak annyit említek meg, hogy a nagyon nívós zene, ének-és szavalatszámok mellett Ignácz Rózsa (“Anyanyelve magyar”, “Született Moldvában” könyvek szerzője), a több mint neves, református vallású Írónő tartott lebilincselő előadást a magyar irodalomról. Az istenitisztelet célját szolgáló kettős terem szinültig volt. Lehettek vagy százötvenen. A program meg is érdemelte. Másnap advent első vasárnapjára virradtunk. Hárman szolgáltunk. Szabó Imre, aki a szolgálatot vezette, Gridi-Papp Árpád, a saopauloi gyülekezet társlelkészc, értékes fiatalember, akiről majd még szólok s azután jómagam, aki prédikáltam. Összesen talán lehettünk ötvenen. A két alkalom felett lehetne elmélkedni. Kultúrest, amin szinültig tele van a terem, azután tisztelettétel Igével annak, Aki mindenek Ura s ugyanaz a terem csaknem kong az ürességtől.. . Csakhogy a következtetést így nem lehet levonni. Nem lehet, mert a körülbelül ötven főnyi gyülekezetben ott volt csaknem teljes számban az a presbitérium, aminél — az együttes szellemi tőkét tekintve — értékesebb presbitériuma egyetlen általam ösmert gyülekezetünknek sincs, pedig három földrészen elég sokat ösmerek. Hadd soroljak fel csak egy néhány nevet. Dr. Bonczos Miklós főgondnok, (néhai Dr. Németh Kálmán egyik főtámasza a bukovinai székelyek hazatelepítésében) ; Dr. Dr. Pók Zoltán, Szabó Miklósné-Dr. Nagy Sarolta, és Daróczy Sándor.