Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Versek - Elbeszélések
98 BETHLEN NAPTÁR tőletek mindazt, amiért ők és Ősz Sándor mindenüket odaadták ! .. . A beszéd megszűnik és egyszerre szívbemarkoló asszonyi üvöltés rázza meg a gyülekezetét. Indítják a testet és Trézsi siratja az urát. Vád és panasz ez az ősemberi fájdalom, borzongató elemi támadás a mindenség ellen. A szerencsétlen asszony ráveti magát a koporsóra és fekete karjaival átölelve tartja vissza. —-Ne vigyétek! Hagyjátok itt! Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy elvigyék apátokat!... Mi lesz veletek, ha itthagy!.. . Az árvákból is kicsordul a sírás, csuklás. A kis harang újra szólni kezd, a férfiak arca kemény, elszánt. Ők belül kavarognak. Néhányan halottvivő fákat dugnak a koporsó alá és melléje igazodnak, mikor pedig Fátyol János megadja a jelszót: “No !” — nagy kezükkel belemarkolnak és felemelik. A menet nekivág a hegynek. Az oldalán csavarodik fel a rossz dülőúton a Szilváskert felé. A kis harang szakadatlanul szól. Egyideig még hangzik a pap éneke, majd az is megszűnik. A kézben tartott égő gyertyácskák kialszanak. Turmezei E.: KERESEM AZ EMBERT Keresem az embert, de nincs: nem találom. Megszólítanám, de a szót nem lelem. Szeretni szeretném, s csak bűneit látom. Mellette maradnék, s futok szüntelen. Keresi arcomat, de mindig elrejtem, Beszél velem, de én rá se hallgatok. Egyedül gyötrődik gondban, félelemben, Testvért keres bennem, s testvér — nem vagyok. Krisztusom töröld el megkötöző vétkem! Segíts levetkőzni önző lényemet! Krisztusom, egyedül Te győzöd le énem. Vezess a testvérhez, hogy — testvér legyek!
