Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Halottaink

228 BETHLEN NAPTÁR Halottaínfe DR. KOVÄCH B. FERENC 1893 - 1969 Született Leisenring, Pa.-ban 1893 április 8-án. Elemi iskoláit West Lei­­senringben végezte. Tizenöt éves korá­ban Pittsburghba, a Reformátusok Lapja nyomdájába került. A következő évben Bloomfielden a kollégiumban, majd a szemináriumban folytatta ta­nulmányait. 1916-ban, oklevele meg­szerzése után rövid ideig Yonkersen szolgált, majd a whartoni Magyar Presbiteriánus Egyház lelkésze lett. Whartoni szolgálata mellett Bloom­fielden latint és görögöt tanított, 1919- től pedig, mint rendes tanár működött. Közben a new yorki egye­temen folytatta tanulmányait. 1920-tól 1940-ig beszolgálta a woodbridgei Magyar Református Egyházat. Szolgálata idején, 1924-ben épült fel az egyház iskolája. Nyugdíjazása után, 1958- tól 1968-ig, a newarki Bethlen Magyar Presbiteriánus Egyház lelkipásztora lett, 1968-tól haláláig a fordsi presbiteriánus egy­házat szolgálta. Doktori fokozatát 1945-ben szerezte meg. Dr. Kovách Ferenc csodálatos tehetségével, vas akaratával és szorgalmával egyetemi és teológiai tanárrá küzdötte fel magát. Még nyugdíjas idejében is állandóan olvasott és tanult. Több tárgyat tanító professzor, állandó igehirdető, a rutherfordi Every Man’s Bible Club vezetője, nagy és meglephetetlen szónok volt, rengeteg előadást tartott. A new jerseyi Grand Lodge F & AM szabadkőműves páholy Nagymestere tisztét viselte. Tevékeny élete rövid betegség után a perth amboyi kórház­ban fejeződött be 1969 március 12-én. Temetése Irvington, N. J.-ben volt. Tetemeit, kívánsága sze­rint, elhamvasztották. Nyolc magyar református lelkipásztor vett részt temetésén. Távozásával nagy tanítómestert és tevékeny lelkipásztort veszítettünk. Legyen áldott emléke!

Next

/
Oldalképek
Tartalom