Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Dél-Amerika

1970 163 Montevideo! templomszentelés. Szolgálat a bevonulás előtt. Balról jobb­ra: Gridi Papp Árpád, Daróczy Sándor, Kovács Pál, Apostol János, Szabó Imre. pályát választotta. 1956-ban küföldre menekült. Bécsben meg­házasodott. Ausztriából Hollandiába kerültek, ahol mint egyetemi hallgatók, négy évet töltöttek. Itt kapták a United Church of Christ-tól azt a megbízatást, hogy vegyék át a montevideói mun­katerületet. Valóban nem is volt egyéb, mint “munkaterület”, csaknem legyőzhetetlen akadályokkal. Kovács Pál vállalta s első­rangú képesítésével, emberek iránti jóindulatával, erős hittel s olyan segítőtárssal, akinek az evangélium magyarok közötti szol­gálata szintén szívügye: nyolc évi nehéz munka után elérte, hogy a gyülekezet romjaiból felépült s a múlt évben a United Church of Christ hathatós segítségével (különben a lelkészi fizetést is ez az áldozatkész egyháztest folyósítja) hajlékhoz jutott. A templom A gyülekezet által megvásárolt épület a város egyik szép részén van, igen nagy telekkel, ami tele van gyümölcsfákkal. Az épület valamikor szép lakóház volt. A díszes, két szárnyas frontaj­tó széles folyosóra nyílik, ami az épületet hosszában két részre osztja. A balkéz felőli nagyobbacska terem úgy ötven-hatvan ülő­hellyel a “templom”, de valamikor a két részt egybe lehet szakí­tani s akkor tényleg templom lesz belőle. Most a szobák össze­­jöveteli célokat szolgálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom