Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)

Magyar Mosolygás

1969

99

— Olló —• azt mondja neki Bavina — vegye csak le a nyerget is, mert az is hozzátartozik a szamár terhéhez.

— Ne figurázzon az ur a szegény emberrel, — nézett föl édesapám meghökkenve a borbélyra.

— Nem figurázok én, -— vigyorgott Bavina, mintha harapni akarna —, úgy alkudtunk, hogy ami fa a szamár hátán van, mind az enyém a húszasomért. Már pedig a szamárnyereg fából van, igaz-e?

— Igaznak igaz, — facsarodott el az édesapám szive, mikor a borbély a nyerget is a gallyak közé hajította. Még a szamárka is megcsóválta nagy kócos fejét és nagyon fölháborodva mondta, bog}' iha-há. Ami bizonyosan annyit tett szamár nyelven, hogy szégyeld magad, Bavina mester!

\&gy az is lehet, hogy azt tette:

— Ne busulj, édes gazdám, nyereg nélkül is csak olyan kenyeres pajtásod vagyok én neked, mint nyereggel.

Ez aztán ebben elmúlt, s a borbély rég elfelejtkezett már a szamaras emberről, mikor egy délután csak bebukik ám az ajtón az édesapám deres feje.

— Jó napot, mester! Hogy méri a borotvát?

— Öt pénz, — mondta foghegyről Bavina, ahogj- ráismert apámra.

— Megborotvál annyiért ?

— Meg is nyúzom.

Apám elgondolkozott egy kicsit, aztán behuppant a műhelybe.

— Hát kettőnket mennyiért borotválna meg? Engem, meg a cimborám.

— Tiz pénz, — fenyegette Bavina a borotvát a fenőszijon. De aztán gyanakodva hozzátette, hogy előre kell ám fizetni.

— Ehol van-e! — olvasta le apám a tiz pénzt és elvetette a széken magát urasan. — Először engem tisztítson föl az ur, mert a társam késik egy kicsikét.

Meglett az gyorsan, olyan sima lett az apám tüskés álla, mint a pólyás babáé. Mikor aztán jól kigyönyörködte magát az ablakpárkányon álló légyköpte tükörben, kiszólt az utcára:

— Jöhetsz már, cimborám!

Abban a percben bedugta az ajtón a rettentő bozontos fejét a szamárka és beköszönt széphangosan, mint aki tudja mi az illendőség:

— I-ha-ha-há, i-há, i-há! — nevetett csúfondárosan, s még a fülét is billegette hozzá.