Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Egyesületünkről
38 BETHLEN NAPTÁR Utoljára hagytam azt, amivel konvenciónkat megnyitottuk. Első ízben történt az meg Egyesületünk 72 éves fennállása óta, hogy az Egyesült Államok elnöke táviratban köszöntötte Egyesületünk konvencióját. Ez a megbecsülés kifejezése annak az értékelésnek is, ahogy Egyesületünk munkáját amerikai Hazánk látja. EGYESÜLETÜNK ELNÖKE, DR. BÉKY ZOLTÁN IMÁVAL NYITOTTA MEG A SZENÁTUST MÁRCIUS 15-ÉN A magyar szabadságharc 120. évfordulóján az Egyesült Államok Szenátusa ünnepélyes keretek között emlékezett meg a hősi magyar népnek 1848-as és 1956-os szabadságharcáról, melyeket mindkét alkalommal ugyanaz a zsarnoki hatalom nyomott el. A szenátus gyűlésének az imával való megnyitására ezen a napon a Szenátus elnöke Ft. Dr. Béky Zoltán tb. püspököt, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökét kérte fel. Dr. Béky imájában Isten áldását kérte a világ legnagyobb törvényhozó testületének tagjaira, a Szenátorokra. Majd igy folytatta: “Ezen a napon emlékezünk egy hősies, szabadságszerető népre, amely ezer esztendőn keresztül annyi véráldozattal védelmezője volt a nyugati civilizációnak és a keresztyén hitnek a keleti pogányság ellen. Ennél a népnél többet a szabadságért, csak a szabadság fáklyahordozója, Amerika áldozott. Ma mégis ez a nép leigázva, szabadságától megfosztva egy kegyetlen zsarnok rabságában él. Hozd el Úr Isten erre a sokat szenvedett népre a felszabadulás napját.” Ezután az Egyesült Államok elnökéért, törvényhozóiért könyörgött, hogy adjon nékik az Isten bölcsességet, hitet és bátorságot ezekben a megpróbáló időkben. Majd katona fiaink győzelméért imádkozott, akik a keresztyén civilizáció legnagyobb ellensége, az egész emberiséget leigázni akaró kommunizmus ellen harcolnak Vietnamban. A gyűlés folyamán több szenátor méltatta a hősies magyar nép szabadságharcait.