Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Reményik Sándor: "Így emlékszem" (Vers)
így emlékszem . . . Így emlékszem most-mult szörnyű napokra: Ha tudtam volna imádkozni akkor, így imádkoztam volna: Uram, kimondhatatlan rettegéssel Nézem, hogy indul teremtett világod Szakadni szerteszéjjel — Hogy indul válni vérré és üszőkké, Amelyből nincsen feltámadás többé. Szivszorongva számlálom mindenütt Közel és távol szeretteimet, Jajdulva kérdem, hogy mi lesz velük S mivé lesz a kicsiny magyar sziget — De minden szörnyűségnél szörnyűbb kérdésem ez: Uram, a telkemmel, a lelkemmel mi lesz? így várjam a véget, tompán, tunyán — És szivet vesztve és vesztve fejet? Segíteni ne tudjak senkinek? Ne tudjak egy tiszta tekintetet, Bátor, tudó pillantást vetni fel Az égre, amely füstben tűnik el S a földre, amely alattunk inog? így találjanak, szégyenteljesen Kapkodva az apokaliptikus Pillanatok? ! Én Istenem, tartsd fel a végzetet, Takard be irgalmadnak fátyoléval A nőket s a gyermekeket — Kegyelmezz a bűnös világnak, Mindennek, ami itt hamis És nekem is — Ám ha mégsem lehet: Velem tedd meg ezt a csodát : Érjem fel, bárha ágaskodva is Lélekkel a roppant tragédiát! Legyen számomra legalább nyitott könyv A Jelenések Könyve — A szivembe, mint gyüjtőmedencébe Zuhogjon mindeneknek vére, könnye. Lelkemet köszörüld ki, mint a kardot, Éles legyen, mint a beretva, Kiköszörült élén csillanva tükröződjék A világ bibor-sötét alkonyatja —Bármi jön: tudjak vele szembenézni! Reményik Sándor
