Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dél-Amerika
1969 199 VENEZUELA MAGYAR PROTESTÁNSAI KÖZÖTT “Mint a szép hives patakra, A szarvas kívánkozik .. Ennek a zsoltárnak a dallama verte fel a tóvár-i erdők csendjét Középvenezuela hegyei között. Egy tucatnyi gyermekhang csilingelését néhány felnőtt mélyebb kisérete egészítette ki, a zenei aláfestést pedig egy valóságos, szikláról-sziklára szökdécselő tisztavizü patak csacsogása jelentette. Azután elhallgatott az ének és imára kulcsolódtak a kezek. A trópusi nap ragyogó fényében, cédrusok, pálmák és hatalmas páfrányok árnyékában magyar nyelven hangzik fel a hálaima. Majd bibliaolvasás és igehirdetés következik. Az Úrtól tanult imádságot mindannyian mondják. Újabb ének elzengése után tovább indul a kis csapat. Zöld mezőket keresnek, ahol játszani lehet, árnyas bokrokat, amelyeknek alján szamóca és szeder is megterem. Esetleg egy hegycsúcs felé igyekeznek, ahonnan a tengerparti hegylánc nagy darabja látható. Ha nem lenne trópusi növényzet a fiatalok körül, talán egy felvidéki vagy erdélyi tájon, a régebbi időkben rendezett ifjúsági konferencián érezné magát a váratlanul odaérkezett vándor. Azonban a naptár 1968 szeptemberét mutatja, ami azt jelenti, hogy a jelenben vagyunk. A nap szinte pontosan a fejünk felett van, ami arról tesz bizonyságot, hogy messze vagyunk a hazai tájtól. A legjobb, ha megkérdezzük a csoport egyik fiataloskinézésü vezetőjét, hogy milyen alkalommal hangzott fel itt az őserdőben a zsoltár és a magyarul magyarázott Ige? Első Ízben sikerült a középvenezuelai elszórtságban élő magyar családok gyermekeit egy nyolc napos vakációs bibliatáborra összeszedni. A Caracasban élő gyermekeknek még meg van a lehetőségük rendszeresen vasárnapi iskolába, hittan oktatásra, istentiszteletekre, vagy más magyar szóra összejönni. Ebben nagyon fontos szerepet játszik az ottani magyar egyház, a magyar cserkészet és a magyar ház. A többi középvenezuelai városban és különösen a falvakban persze mind erre nincsen lehetőség. Az a három vagy négy istentisztelet évente, de néha még kevesebb is, nem elegendő sem arra, hogy a gyermek megszokja a magyar istentiszteletbe való járást, sem arra, hogy megismerje az énekeinket és a Bibliát. Kivételt azok a családok képeznek, ahol a szülők képesek ezt a hiányt pótolni. De ilyeneket sajnos csak ritkán találni és a gyermekek többsége nem csak magyarságát kezdi teljesen elveszíteni, hanem sokszor kényelemből át is térnek más
