Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Szabó Imre: Magyar Református Ökumené
140 BETHLEN NAPTÁR MAGYAR REFORMÁTUS ÖKUMENE GONDOLATOK ÉS JAVASLATOK Az egyetemes világkrizis egyre nagyobb tempóban bontakozik ki. Benne a mi ügyünk kicsi körnek látszik, nekünk azonban létkérdés az, hogy mint nép és Egyház miképpen maradhatunk meg. Sőt többet is kívánhatunk Istentől vett biztatásképpen. Emelkedő nemzet vagyunk, külső sorsunk ellenére is s a nemzet sorsában a lélek telítettségével, a minőség meghatározó erejével eleven funkciót, történeti hivatást hordoz a magyar reformátusság. Nem véletlen az, hogy a felelősség és a nyugtalanság hullámai egyre szélesebb körben gyűrűznek a Magyar Református Ökümené ügye körül. A kérdés komplexumát elemezve vettem elő Ravasz László 1935-ben keletkezett írását: “A magyar diaspora öntudat” cimüt, a Legyen Világosság III. kötetének 215-220 oldalairól. Mekkorát változott a világ és benne a magyar és emberi sors csak ebben a utóbbi három évtizedben is. Ravasz László azt mondja, hogy a magyar történelme során sohasem volt diaspora nép. Nos, akár tetszett, akár nem: az elmúlt száz esztendőben kényszerűen diaspora néppé váltunk. Jelen állapotunk azt mutatja, hogy minden harmadik magyar diaspora magyar. Ez a helyzet vetteti fel velem azt a kérdést, hogy a nagyvilágban szerte mi is vagyunk, vagy inkább mivé kell lennünk? EMIGRÁCIÓ VAGY DIASPORA? Általában az emigráció szót használjuk magunkra. Tudjuk, hogy az emigráns a népe testéről leszakadt ember, akit gazdasági, társadalmi, politikai vagy egyéb okok és indítékok kidobtak a nagyvilágba. Ott kell élnie és halnia s ezt azzal a tudatossággal vagy ösztönösségel teszi, hogy visszakivánkozik az anyatest felé. Keserűséggel vagy vágyakozással, de kötve van a múltjához és a hazához. Az emigráns sors-állapot, amelyet ma már tudatossággal átértékelve kell élnünk és szemlélnünk. Emigrációból diasporává kell válnunk. Az emigráns sors esetlegességéből a diaspora sors tudatosságára kell eljutnunk, ha nem akarunk menthetetlenül és gyorsan felolvadni. Felolvadásunk ilyen módja nem Isten akarata, hanem restségünk és felelőtlenségünk következménye. Keresztyén, emberi és magyar tudatosságunk azt diktálja, hogy diaspora sorsunk leglényegesebb keretének az Egyházat
