Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Könyvismertetés
110 BETHLEN NAPTAR Fölmerül a kérdés: nem csupán istenhangulatról van itt szó? A külső világ helyett a lelki táj egyfajta impesszionizmusáról? Egykét kiragadott verse nyomán ezt is lehetne gondolni; elérzékenvült a Patyolat és a Szamaras Ember elképzelésében. De itt sokkal többről van szó. A hangulat a legegzisztenciálisabb életmozzanatot, a bűntudat felfakadását, a bünbánatot s a megtérést hordozza magában. Nem önállóan történő élménysorozat ez, hanem a biblia Istenével való találkozás következménye. Verseinek a lírai becsületesség adja meg a hitelét és tartalmi szépségét. Pontosan így van ez Istennel kapcsolatos verseivel is. Egy sort sem írt le belső átélés nélkül. Nagyon vigyázott, hogy az évszázadok alatt kialakult egyházi nyelv saját élményénél többet, vagy mást ne mondasson vele. Kerülte is ezt a jeruzsálemi nyelvet, csak lírájának megszokott fordulataival beszélt Istenről, és hozzá való viszonyáról. Istenhangulata mindig a valóságos Istennel történt tényleges találkozásából fakadt. Ennek a lelki valóságnak pedig első felismerése és kifejezése a bűn realitása. Nem általában, hanem a saját életében. Meglátta és meg is merte vallani, hogy bűnös ember. Ez az alaphangja és lehetősége vallásos lírájának. E nélkül a felismerés nélkül senki nem találkozhat az Istennel. írhat róla sok szépet és jót, esetleg tagadja a létét, de személyes köze nem lehet hozzá. Sehogy máskép meg nem közelíthetjük, csak bűnös voltunk felismerése és megvallása révén. Nem általában az emberi lét töröttségét kell látnunk, hanem a bűnnek legszemélyesebb életünkben való tobzódását. Ez a hang a XVI. század prédikátor irodalmának kivételével szinte teljesen hiányzik a magyar költészetből. Az is inkább kollektiv bűntudat és vallomás volt, bár Adyéhoz hasonló lelkialkatok hozták felszínre. Első ilyen megnyilatkozása: “Óh, nagyon csúnyán éltem.” De ettől a felismeréstől még hosszú az út a bűnbánatig és a bűnbocsánatig. Ady végigjárta. Természetesen nem úgy, hogy itt elkezdte, s élete végén befejezte. A krisztusi életnek pedig ez lett volna az igazi módja. Nála bűnfelismerés, bűntudat, dac, bűnbánat, megbocsátás egymást váltva és keverve jelentkezett. Sokszor úgy gondolta, hogy élete túl van a jó és rossz korlátain. Nagy lázadásai és pánerotizmusa ebben a tudatban és légkörben zajlottak le. De hamar és gyakran jött az ébredés. Nem hitt a természet szerint jónak született emberben, s az eredendő rosszaság száz formáját fedezte fel a saját életében is. Különösen kettőt: a gőg és a hús bűneit. A lázadás és engedetlenség gyönyö
