Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Halottaink
96 BETHLEN NAPTÁR Nem akartunk hinni a fülünknek, amikor szivén ütött bennünket a hir, hogy Dr. Szabó Istvánnét elragadta közülünk a halál angyala. Időbe került, amig a döbbenet sötét felhői mögül újból kiragyogott a bit békességet és vigasztalást sugárzó napja. Mert emberi számítás szerint korán, váratlan hirtelenséggel távozott el közülünk egv jól ismert, mindenki által szeretett, kivételes jellemvonásokkal rendelkező, amerikai-magyar református nagyasszony 1967 augusztus 7-én a clevelandi Szent Lukács kórházban. Dr. Szabó Istvánná magyar református családból származott: édesapja Dr. Újlaki Ferenc, aki egyházi és közéleti szolgálatával beírta nevét az amerikai magyar református életbe, különösképpen mint az Amerikai Magyar Református Egyesület 25 éven át volt elnöke. Férje is egyházi vezető férfiú: a Clevelandi Első Magyar Református Egyház megbecsült lelkipásztora, a Kálvin Egyházkerület többszörös elnöke és jelenlegi tiszteletbeli elnöke, valamint a Reformátusok Lapja felelős szerkesztője. Isten két fiú gyermekkel áldotta meg 26 éves házas életüket, akik közül az ifjabb Ferencet márciusban avatták az amerikai hadsereg hadnagyává, az idősebbik István pedig a haláleset előtt néhány nappal kisérte Magyarországra azt a zarándok-csoportot, melynek jelenlétében tervezte a Szabó házaspár átadni a sziv-tüdő gépet hazai véreinknek. Igen, Dr. Szabó Istvánná hűséges papleány volt, férjének minden egyházi tevékenységében áldozatkész segítőtársa, aki gyermekeit is amerikai-magyar reformátusoknak igyekezett nevelni. A templomok árnyékában úgy élt, mint egy friss, üde, ezernyi szinben sziporkázó, illatos virág . . . Ezért volt olyan nehéz tőle búcsút venni. A clevelandi hatalmas nagy templom 1967 augusztus 9-én, szerda este kicsinek bizonyult befogadni mindazokat, akik Istenhozzádot jöttek mondani. Eljöttek még a szomszédos bencés atyák is. Ott voltak az egyházi és közéleti vezetők közül is sokan. De különösképpen igyekeztek kifejezni részvétüket a gyülekezet tagjai, akik olyan szeretettel ragaszkodtak a lelkészpárhoz, hogy a “tiszteletes asszonyt” hivatalosan is saját halottjuknak tekintették, vállava a végtisztességgel járó minden költség fedezését. A virrasztón Nt. Brachna Gábor, evangélikus főesperes, Nt. Galántay Jenő, fiinti lelkipásztor szolgáltak, a gyülekezet pedig Major Miklósné vezetésével énekelt. Az Eastern Star szabadkőműves szervezet szintén lerótta tiszteletét volt tagjának. A temetésre, mely 1967 aug. 10-én folyt le, szintén hatalmas DR. SZABÓ ISTVÁNNÉ