Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Otthonunkról

78

BETHLEN NAPTAR

Márton csak most vette észre, amikor a dallam utolsó foszlányai is kisiettek az ajtón és az ablakokon. A föld hirtelen megmozdult alatta. - Úristen!, még van két sor. . Most mit csinálj on ?-Torka hirtelen kiszáradt, arca vörös színbe borult s kezdett fényleni. A gondnokra nézett kétségbeejtőn. Ő azonban mélyen lesütötte a szemét és a padlót figyelte. A hívek behúzták lábaikat a pad alá. Visszatekintett az énekeskönyvbe s forgatni kezdte a lapokat, hátha innen, vagy tulnan megtalálná a dallamot. A dallam azonban nem volt sehol. Hiába vetette tekintetét az ajtóra és az ablakokra ezután, a dallam eltűnt, nyoma veszett. Nyelve száraz lett, nem tudta megnedvesiteni az ajkát. Minden nedvesség az arcára húzódott meg a homlokára, csupa veríték lett az egyik is meg a másik is. Hangos torokköszörülések töltötték be a dallam helyét a hívek felől. Majd lábhuzogatások. Mindez néhány másodperc alatt, de ez örökkévalóságnak tűnt előtte.

—Gondnok ur nagyon befütött, törte meg idétlenül a csendet a diák. (Ő maga sem ismert rá hangjára, olyan idegennek hangzott.) Leveszem a kabátot. Levette és rátette a székre. De igv sem jött vissza az elszállt dallam. A két sor betűi, mint sziklábavájt hatalmas betüszobrok meredtek eléje és egyre nagyobbodtak, súlyúk pedig növekedett ugyannyira, hogy az asztal majdnem összeroskadt alatta. Hallotta is már a recsegést. Hirtelen megfogta az asztal két végét, hogy megtartsa. A hívek előkapták gyorsan lábaikat a pad alól s hangosan dobbantottak. A diákot ez azonnal kijózanította. Felemelte hirtelen a kezeit és áldásmondással berekesztette az istentiszteletet.

A mauzóleum megtekintése elmaradt. Úgy érezte, hogy megrontotta a bebecsi “szentföldet”. Méltatlannak tartotta magát, hogy néhány percig is maradhasson. Dadogott valamit még mindig száraz ajakkal, vette a kabátját, köszönt és távozott. Visszafelé már nem tudott énekelni. Rettenetesen szégyelte magát. - Felsült . . felsült. . . - Igen Uram Te vezettél, ebben nem volt hiba, de én nem vezettem jól az éneket-. Mint egy kifosztott, üres ember tért vissza az ősi kollégiumba.

Avasváron a következő hónapban sereglettek össze néhány vármegye református népének pásztorai. Nagy, sorsdöntő idők voltak ezek az u.n. fordulat éve közvetlen közelében. Ez az ősi magyar vidék nagy többségében ellenezte a Konkordátumot az uj államhatalommal. Már .az egybegyülekezés elején parázs kifakadások hangzottak el nemcsak a ruhájukat alig tűrő vérmes kövér pásztorok, hanem ezúttal a sovány papok szájából is. A számontartott tehetségek ezúttal is távoltartották magukat a vitától s tudományos témákon törték a fejüket annál is inkább, mert az uj rendszer kétszer is aláhúzta a tudomány jelszavát.

A szép szál püspök, aki elnökölt, nem tartozott sem a kövérek;