Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Otthonunkról
1968 57 és hit várai szemközt állanak ma is, az én házamban is; a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom vén tornyai még ágyúként vitaznak minden beharangozáskor, vasárnap papjaik bent még ősimód, dörögnek, de kijövet az utcán átköszönnek s ujjon mutatják, hogy hány órakor s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-lor s egy kis ital. Szép. Magam is helyeslem; ha pap vagyok, magam is igy cselekszem: ‘értsük meg egymást!’ De nem volt nagy ár mégis a harminc évi döghalál, d’Aubigné dühe, Coligny halála. Szent Bertalan bosszútlan éjszakája, fél Németország, a ketté törött Európa s hogy itt volt a török százötven évig és a mi hazánk ... — Ez lett a ‘győzelem’! Ezt küldte ránk Isten azzal, hogy ‘napként kimutatta’: nem ‘érte’ folyt a harc, hanem ‘miatta’; ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő: — mert volt-e vajon győztes, kit nem ő rendelt ‘eleve’ győzni? Győztetek. Maga a Sátán győzött veletek! Balekok voltatok, mind! Háttra arc! Nincs jogotok egy lépés sem előre. Törlődjetek be kőbe és időbe Elveszett — eleve! — a harc! — mondtam keményen, mint aki magára támad először is az igazával; majd: Megbuktatok! A haddal simára törölt kontinens — e fekete tábla — közepére mi íratott eredmény? Egy betű, egy már tréfának sem új buta betű s az is csak magyarul: mért több ‘a kereszyén’, mint a ‘keresztény? Értelmet annyi millió halott véréből ennyit párolhattatok.
