Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Kanada
274 BETHLEN NAPTÁR KANADA MAGYAR GYÜLEKEZETEK A KANADAI PRESBITERI ANUS EGYHÁZBAN 1967 az ünnepek esztendeje volt Kanadában. Mind általános nemzeti szempontból, mind pedig magyar református vonatkozásban igy emlékezünk majd erre az évre. - Száz évvel ezelőtt született meg az önálló Kanada, mint a Brit világbirodalom első független domíniuma. A centenárium eseményeit bekoronázó montreáli világkiállítást több, mint ötven millió ember nézte meg. Ebben, de minden más tekintetben is, a modern történelem legnagyobb horderejű vállalkozásának bizonyult a maga nemében. Megnyitását a “felnőtt Kanada születésnapjaként” méltatta a világsajtó. Megtörtént Magyarországon is az évtizedek óta első, nemzetközi viszonylatban nagyjelentőségű egyházi esemény: a Magyarországi Református Egyház 400 éves jubileumi ünnepsége. Az évfordulóról valamennyi gyülekezetünk megemlékezett, május 28.-án pedig Ontario és Észak - New York tizennégy gyülekezete közös ünnepségre gyűlt egvbe Wellandon, ez által is kifejezve lelki egységünket az otthon élő Egyház népével. 1966. ÉVI GYÜLEKEZETI ADATOK Lelkipásztor Felnőtt Gyér-Évi Missziói tagok mekek bevétel adakozás ABBOTTSFORD id. Mészáros Sándor 50 20$ 3,000 $250 BÉKEVÁR Nagy Gyula 177 54 28,640 500 BRANTFORD Mészáros Sándor 118 81 11,231 — CALGARY Nagy Balázs Dezső 150 62 11,300 — DELHI Dr. Pándy László 169 97 13,928 725 EDMONTON Dezse Gábor 68 33 7,538 400 HAMILTON Rúzsa Jenő 439 129 21,535 500 LETHBRIDGE Vietorisz Lajos 86 18 4,338 1,180 MT. BRIDGES Csiszár Attila 52 15 3,405 25 OTTAWA Mező Pál 76 36 2,644 50 TORONTO Seress Ödön 287 62 13,046 600 VANCOUVER id. Mészáros Sándor 76 27 3,837 — WELLAND Novák Miklós 306 91 15,502 900 WINDSOR Nyárádi Tamás 181 52 10,228 500 2,235 777$149,972 $5,630 E kimutatás adatai a felnőtt tagok számában csökkenést (7), a gyermekek számában emelkedést (53), az összbevételben emelkedést ($35,436), a missziói adakozásban csökkenést ($691) mutatnak az előző évi számokhoz képest. A felsorolt lelkipásztorokon kívül kanadai munkában szolgainak még: Dóka Kálmán, Szlávik Ferenc és Teles György; Kanadai Egyesült Egyházban élő gyülekezeteket szolgál jelenleg: Fejes László. - Rendszeres istentiszteleti szol