Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Egyesült Államok - Brachna Gábor: Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia Gyülekezetei
266 BETHLEN NAPTÁR A Bethlehem! Vend Evangélikus Templom Belseje. 1910-ben szervezkedtek. Három hajós, hatalmas, szép templomukat második lelkipásztoruk, dr. Stiegler Ernő építtette. Negyvenhat éves szolgálata alatt a gyülekezet a városnak is egyik legszámottevőbb egyházközsége lett. Az egyház mostani lelkipásztora a new brunswicki (N. J.) születésű Plisser Ferenc, akinek eddigi 16 éves igen eredményes vezetése alatt az egyház úgy lelkiekben, mint anyagiakban tovább fejlődött. Hatalmas vasárnapi iskola, ifjúsági, férfi és női alakulatok élénk egyházi életről tanúskodnak. A lelkipásztor ebben a gyülekezetben három nyelven hirdeti az igét: angolul, vendül és magyarul. Ma már a tisztán magyar hátterű eklézsiák között is alig akad három, vagy négy, ahol a magyar nyelvű templomi gyülekezet nagyobb lenne, mint a Szent Jánosról nevezett bethlehemi vend evangélikus templomban! Ez az egyházközség különben arról is nevezetes, hogy a magyar hátterű evangélikus gyülekezetek között eddig az egyetlen, amelyik rendszeresen támogatja azt a Bethlen Otthont, amelynek evangélikus lakói kezdettől voltak és ma is vannak. Vannak nagy dolgok, amelyeket véghezvinni képtelenek vagyunk és vannak kis dolgok, amelyeket nem akarunk elvégezni. A kettő között azután semmit sem végzünk el. Élj úgy az emberek között, mint akit Isten figyel. Beszélj Istennel úgy, mintha az emberek hallanák azt.