Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Egyesült Államok - Nagy Lajos: Amerikai Magyar Református Egyház

208 BETHLEN NAPTAR bethlehemi egyház között nem jártak eredménnyel. A múlt év junius 11.-én emlékezett meg a gyülekezet a lelkész 20 éves papi jubileumáról. Az ünnepi bankettet a Nőegylet rendezte. A lelkészt uj palásttal ajándékozták meg. Az ünnepségen a lelkészek közül tizen voltak jelen. Az áldomásmesteri tisztet a jubiláló lelkész volt évfolyam társa, Nt. Vitéz Ferenc töltötte be, aki felevelenitette a sárospataki főiskolai éveket. A Nőegylet, mint az egyház fennállása folyamén mindig, az elmúlt évben is bebizonyította az egyház iránti szeretetét és felelősség érzetét. Az elnöknői tisztet Fábián Jánosné, az alelnöknői tisztet pedig iMazák Józsefné töltötték be. Az elmúlt évben két Brownie /kislány cserkész/ csoport indult meg egy­házunk védnöksége alatt. Az egyik csoportot a lelkészné vezette. Fábián Jánosné elnöknő, aki komitétagja lett a kislány cserkész csapatnak, a két Brownie csapatnak zászlót adott át a Nőegylet nevében szép templomi ün­nepség keretében. Adósságlevél elégetés! ünnepség Bethlehemben. A mikrofonnál Göndöcz Kálmán lelkész. A lelkész maga is kivette részét a cserkész munkában; komitétagja lett fiú és leány cserkész csapatoknak. A Franklin School záró P.T.A. gyűlésén pedig a P.T.A. elnökévé választották meg az 1968. évre. Chamós Sándor, aki legutóbb, mint az egyház orgonistája és pénztárosa szolgálta a gyülekezetei, a ligonieri uj nyomda vezetésére családjával együtt eltávozott körünkből. Bethlehemi évei alatt nem volt egyházi tisztség, amit ne töltött volna be. Távozása nagy veszteség a gyülekezet számára. CARTERET, N. J. — Lelkipásztor: Dr. Harsányi András Gondnok: Szabó J. Lajos; algondnok: Sendelsky Leonard; pénztáros: Pross Andrew; segédpénztáros: Jensen Roy; pénztári jegyző: Réz Gyula. Egy gyülekezetben feljegyzéseket vezetnek arról, hogy egy évben hány istentiszteletet tartanak, mi a keresztelések, konfirmációk, esketések, teme­tések száma, hány egyháztag szerepel a választói, hány a címjegyzéken, mennyi volt az évi bevétel és mennyi az évi kiadás. Ezek a számok érdekesek és tanulságosak, az éremnek azonban csak egyik oldalát mutatják. Ami igazán fontos egy gyülekezet életében, azt számok sohasem tudják elmondani: hogy t.i. mennyire töltötte be a gyülekezet hivatását - Krisztus evangéliumát elvinni az egész világhoz, az emberi társadalmat és intézményeit ennek az evangéliumnak a mintájára átalakítani. Erre a kérdésre csak az egyéni lel­kiismeret tud felelni. Ki-ki maga tudja elmondani, hogy milyen őszintén adta át magát az egyház eme céljának és hogy milyen erőteljesen hajlandó mun­kálni ennek a célnak megvalósulását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom