Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület

1968 187 Szomorúságot jelentett, hogy az év folyamán drága testvéreinket: Bodnár Istvánt: özv. Török Boldizsárnét, Dr. Endrei Arisztidet, Kudary Györgyöt, Varga Andrást és özv. Danyi Rózát kellett kikisérnünk utolsó útjukra. A gyülekezet a templom és a parókia tetejét uj zsindellyel fedette be 986.98 dollárt kitevő összegben, megjavittatta az orgonát, a parókia ablakaira vihar ablakokat szereltetett, a lelkész! iroda részére egy uj Írógépet és sokszoristó gépet vett. Ez utóbbi a Mártha Kör ajándéka volt a gyülekezet számára. A gyülekezet él és dolgozik s egyedül csak Isten kegyelméért és áldásáért esedezik. WHITING, IND.-i gyülekezetben 1966 júniusában kezdte meg szolgálatait az uj lelkipásztor, ifj. Borsay László, ki Dr. Borsay László, Morgantown, W. Va.-i lel­kipásztorunk fia. Az egyházmegyéhez tartozó lelkipásztorok még: Dr. Zsiros József és Nt. Józsa Benjámin. Tiszteletes Kish Attila William Tiszteletes Kish Attila William, fiatal lelkipásztorunk, a Calvin Egyház­­kerület tagja, a bostoni Andover Newton Theologiai Szemináriumban végezte tanulmányait 1965-ben. Felszentelése ünnepélyes istentisztelet keretében a Chicago West Sidei Magyar Református Egyház templomában 1965 junius 27.-én történt. Tiszteletes Kish Attila szülei Kish Sándor és neje a West Sidei egy­háznak hűséges tagjai Chicagóba érkezésük óta. Kish Sándor az Egyháztanácsnak másfél évtizede tagja, az egyháznak többszörös algondnoka és megválasztott tisztviselője, felesége pedig a Nőegyletnek és a Nyugati Női Konferenciának hosszú évek óta tisztviselője. Tiszteletes Kish Attilát az a megtiszteltetés érte, hogy a párisi /franciaországi/ Amerikai Egyház meghívta segédielkészének 1965-66. évre. Az 1966-67. esztendőben a Staten Islandi Immanuel Union Church-nek volt az ifjúsági lelkzsze; 1967 nyarán pedig az Andover Newton Theologiai Szemin­árium sajtó és publicisztikai munkáját végezte. 1967 október közepétől kezdve a Francia Protestáns Egyház menekült segítő munkájával foglalkozó “CIMADE” hivta meg képviselőjének és munkásának a franciaországi menekültek ügyeinek intézésére és azok segítésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom