Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület
184 BETHLEN NAPTÁR GARY, INDIANA — Lelkész: Endrei Ferenc Az Ür Jézus mikor Pilátussal állt szemben azt mondta neki: “Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.” (János 18:37.) Tanitványainak pedig ezt mondta: “Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.” (János 20:22.) Minket küldött ki az Ür Jézus, hogy bizonyságot tegyünk őróla, hiszen ő az igazság. Gyülekezetünk többféle módon igyekezik ennek az isteni elhívásnak az Ur Isten segítségével eleget tenni. Vasárnapi iskolánk atlag 35 gyermekkel és felnőttel foglalkozik vasárnaponként. Hogy azonban azokkal a gyermekekkel is tudjunk foglalkozni, akik nem jönnek el oda, négy egyhetes vallásos nyári iskolát tartottunk a szabadban a nyár folyamán evangelizációs hangsúllyal. Ezek közül egyet a parkban, hármat pedig magán háznál, lehetőleg az udvarban tartottunk. A résztvevők száma 124 gyermek és 6 tanitó volt. A vasárnapi istentiszteletek a lélek táplálására alkalmasak. Az Ür parancsa azonban az, hogy a világba is menjünk ki és onnan hozzuk be az eltévedt embereket. Ezt a legjobban személyes kapcsolatokkal lehet elérni, amiben a Krisztus szeretetét őszintén továbbadjuk és az ür Jézusról bizonyságot teszünk. Ez minden hivő feladata. Az idén kiváló alkalom tárul elénk, amikor különböző gyülekezetek közreműködésével egy városi moziszinházban bemutatásra kerül Billy Graham “The Restless Ones” cimü evangelizációs filmje. Mint minden moziszinházba, úgy ide is sok olyan ember jön el, aki templomba nem jár. A megtérő nézőkkel való személyes foglalkozásra a mi gyülekezeti nagytermünkben képezték ki az egész városból azokat, akik a különböző gyülekezetekből erre vállalkoztak. A gyülekezet a lelkész házaspár 10. házassági évfordulója alakalmából nagyszabású ebédet adott. Gyülekezetünk gondnoka Kövecsi Imre. Nőegyletünk elnöknője Kalmár Gáborné. A Baráti Kör elnöknője Chizer Jánosné. A Fellowship Circle elnöknője Baráth Jánosné. Vasárnapi iskolánk igazgatója Gáli Ignátzné. HAMMOND, INDIANA — Lelkész: Nt. Beretz Árpád Az elmúlt esztendő az “ifjúság” esztendeje volt a gyülekezetben. Az egyházkerületi campre 22-en mentek el kibérelt autóbuszai. Az ősz folyamán Nt. Beretz Árpádné megalakította a “Juior Choir-et”. Minden második vasárnap szolgáltak az istentisztleten, majd pedig az év végén már az egyházi énekkarral együtt énekeltek ünnepi alkalmakkor. A karácsonyi ünnepek alatt “College Breakfast-et” tartottunk, amikor is az egyetemre járó ifjaink beszámoltak élményeik ről és tapasztalataikról a szülők és a high school-os diákok előtt. Vasárnapi A hammondi gyülekezet énekkara. Nt. Beretz Arpádné, karnagy.