Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Dél-Amerika
1968 121 havában sorozatos közös aktusokkal ünnepelje meg a reformáció 450. évfordulóját. 1967 július 29.-én este 8 órakor a föld megmozdult városunk alatt, sok pusztítást okozva ember életben és a földi javakban; de a földrengés korántsem volt olyan méretű, amilyenné azt sok külföldi híradás felfújta. A magyar keresztyénség körében az Isten kegyelme mindenkit épségben őrzött meg, sőt a közös egyház tagjai sem szerepeltek az áldozatok listáján. A templom és a kápolna épek maradtak. Csupán a templomban a nehéz gránit lapokból készült Úr asztala tört darabokra. Olyan ez, mint mikor az Úr leverte Kain áldozati füstjét. Megmutatta nekünk ezzel, hogy nem vagyunk olyanok, amilyeneknek az Úr szeretne látni bennünket, jelt adva, hogy “ez egyszer még megkegyelmeztem neked, ember, de ne felejtkezzél meg arról, hogy csak az olyan áldozatoknak van értéke, amelyet, életeddel és életmódoddal tudsz Uradnak felajánlani”. Izsák Olivér, gondnok ÁDÁM, HOL VAGY? Oszlik lelkemnek barna gyásza: Nagy, fehér fényben jön az Isten. Hogy ellenségim leigázza. Az arcát még titkolja, rejti, De Nap-szemét nagy szánalommal Most már sokszor rajtam felejti. S hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten, járt előttem, Kivonta kardját, megelőzött. Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ö bús Ádám, hol vagy? -ára Felelnek hangos szívverések. Ssivemben már Őt megtaláltam. Megtaláltam és megöleltem S egyek leszünk mi a halálban. Ady Endre
