Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Halottaink
BETHLEN NAPTÁR 177 Magyar papnak még nem volt olyan temetése, mint az övé. Nemcsak a felekezetbeli szolgatársai siratták befele hulló őszinte könnyel, hanem a Méliusz, a Bocskai és Bethlen Gábor felekezetének papjai is, a “magyar” papok, pedig magyar szeretetből ő még ezeknek is tudott leckét adni. Erdély szülte egyetemes tehetségnek, Zene, festés és szépirás mesterének. S magyarnak. Népe Mózesének. Legfőképen pedig papnak, Jézusa hűséges szolgájának. Jó lesz vele találkozni közös Urunk, Megváltónk előtt. PAZÁR MIKLÓS 1885 — 1966 Nyolcvanegy éves korában hunyt el 1966 junius 10.-én Woodburyben (N. J.) Országunkban közel hat évtizedet élt. Az Ige szolgája volt. E sorok Írója közelről nem ösmerte, de úgy látszik, mások sem, mert nekrológjához alig lehetett adatokat találni. Magas, szálegyenes férfi volt, művészi képességekkel megáldva. Mestere volt az orgonának és az ecsetnek Jól emlékszem philadelphiai templomára, a falait köröskörül diszitő mesterien megörökített, áhitat keltést célzó ujtestamentomi jelenetekre. Ő festette, hónapokon keresztül. Szépek voltak, de olyan túlságosan tiszántúli hátterű református keresztyén, mint aki most róla emlékezik, szívesebben látta volna ezeket a murálisokat valamelyik pietizmusra, vagy miszticizmusra hajló felekezet templomában, mint magyar reformátusban. Magának való szűkszavú ember volt. Talán ez az oka, hogy ezt a róla szóló Írást annyira el kell nagyolni. Legutóbb a philadelphiai (Pa.) magyar presbiteriánus gyülekezetben szolgált, de legalább 15 éve már nyugdíjban volt. A magyar és angol nyelven kívül jól tudott tótul is, úgy hogy annak idején három nyelven hirdette az Igét. Bár a nagy egyházi harcok idején már itt szolgált, arról sohasem hallottam, hogy a patvarkodók között lett volna. Szelíd ember volt s “boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” Özvegye, két férjezett leánya, fia és tizenöt unokája gyászolják s pályatársai. Adta meg légyen néki az Ur az Ő szent színe meglátását.