Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 115 alaptalanul is büszke-magyar faj egy nagy részével el tudták hitetni, hogy a nacionalizmus dekadens, kispolgári jellemvonás, a szellemileg gyengék tápláléka, csak kölönc a nemzet nyakán, tömény reakció, inkább szégyellni kell, mint megvallani. Nagy erőfeszités folyik, hogy a nacionalista szemléletet kigyomlálják a történelem-, irodalomtudományból, de az élő irodalomból és művészetekből is. Mig a szomszédos román kommunisták és más nemzetek is a nacionalizmust befogják a saját szekerükbe, sőt hajlandók nagyfokú sovinizmusra, nemzeti kisebbségeik felszámolására is, a magyarországi rendszer tüzzel-vassal üldözi a nacionalizmus megnyilvánulásait. Magyarországon súlyos börtönbüntetést kaptak azok, akik az erdélyi magyarság elnyomását nyilvános helyen, kávéházakban, baráti beszélgetéseken tárgyalták. Nagy irót meghurcoltak azért, mert külföldön szóvátette az erdélyi magyarság elnyomását. A rendszer a nacionalizmus helyett a “proletár nemzetköziséget” hirdeti, az úgynevezett “internacionalista hazafiságot”. Ezzel ugyan nem megy semmire, mert mindenki tisztában van azzal, hogy a szovjet imperializmus akarja igy a maga szolgálatába állitani az elméket és sziveket. Viszont ha a kommunista rendszer nem is volt képes arra, hogy saját eszméjét elfogadtassa, még a felnövő fiatalokkal sem, azt elérte, hogy közömbössé tette a magyar nép nagy részét nemzeti életének problémái, nemzeti jövője iránt. Még a legjobbak közül is sokan ma letargiában élnek, vannak irók, költők, akik emiatt azt hirdetik, hogy a magyar nép már meghalt, vége van, ezen nem is érdemes emésztődni, arra kell törekedni legfeljebb, hogy szépen haljunk meg, méltóságteljesen, ahogyan egy nagymultu néphez ülik. Annál szomorúbb jelenség ez, mert az egész világon a nacionalizmus reneszánszát tapasztalhatjuk. Nemcsak a most önállóságra jutott volt gyarmati népeknél, de nagymultu nyugati nemzeteknél is, nem is szólva a Magyarországgal szomszédos népekről. Lassankint odahaza igen jelentős rétegeknél egy nevezőre kerül a nacionalizmus a reakcióval. Holott a magyar szellem a nacionalizmust mindig a humanizmussal egyeztette. Irodalmunk és kultúránk a tanúja annak, hogy a magyar nacionalizmus a nemzeti múlt, tradíciók, hagyományok tiszteletét jelentette, törekvést a nemzeti függetlenségre, önállóságra, a bennünk lévő képességek kifejlesztésére, hogy azokkal gazdagítsuk az egyetemes kultúrát. Voltak rendszerek, amelyek nagy erőfeszítést tettek arra, hogy a nacionalizmust sovinizmussá silányitsák, főképpen a feszitő társadalmi problémák megoldásának elodázása céljából, de általában a magyar népen, a magyar ember természetén, még kevésbé a kultúráján
