Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
112 BETHLEN NAPTÁR késztette Kádárt hogy engedményeket tegyen, liberalizáljon. Kezdetét vette az antisztálinista irányzat, és a szakértelem előtérbe juttatása. “Aki nincs velünk, — ellenünk van” — hirdette Rákosi, és Kádár megfordította a klasszikus kommunista tételt: “Aki nincs ellenünk, velünk van.” A sztálinistákat, ha nem voltak hajlandók követni az irányvonalat, kezdte kiszorítani a középvezetésből. A gazdasági vezetőknél a szakértelem elébe került a pártérdemnek. A liberalizálás konformistává tette a most már pártonkivüliekkel is kiegészített uj középosztályt. A magyar társadalom képlete egyre inkább a két háború közötti szerkezetet tükrözte: felül a politikai hatalmat szigorúan őrző szűk kiváltságos réteg, amelynek legfőbb támasza a konformista középosztály. Alól a szigorított normákkal és munkatörvényekkel szabályozott és féken tartott munkásság és a reménytelenségbe süllyedt, földtől menekülő parasztság. Ezt nevezték Kádárék “munkás-paraszt szövetségnek.” A hatalomból kiszoruló sztálinista párttagság egyre elkeseredettebbé vált. A kádári uj politika esküdt ellenségeivé lettek. Kádár a pártiskolázás kiterjedt és megjavított és szervezetével módszereivel igyekezett átnevelni őket, nem sok sikerrel. Ezért inkább az uj káderek képzése felé vett irányt. A liberalizálás nem jelentett demokratizálást. Határai szigorúan ki voltak jelölve. A párt teljes egyeduralmának csökkentésére feldobott reformjavaslatok mindmáig tervek maradtak. Lehetett kritizálni a rossz párttagokat, de nem a pártot; a közép- és alsó vezetőket, de nem a felső vezetést. A biztonsági szelepeket a gazdasági és kulturális életben hol itt, hol ott nyitották meg, készen arra, hogy bármikor becsukják. Hruscsov bukása a rendszert megfosztotta biztonságától. A nemzetközi kommunizmusban bekövetkezett megoszlás, a külpolitikai sikertelenségek, a növekvő gazdasági bajok, a felnövő nemzedékek közömbössége a kommunizmus iránt, a nyugati életforma vonzásának növekedése, súlyosbították azt az “insecurity complexet”, amely a rendszernek Hruscsov bukása után egyre inkább jellemzőjévé vált. Melyek ennek a látható, felismerhető jegyei: (1) A politikai, társadalmi élet liberalizálódása megtorpant. E téren inkább “visszafejlődés” tapasztalható. Nem párttag szakember ma már nem kerülhet oly könnyen vezető állásba. Korábban a pártsajtó tele volt ostorozó cikkekkel azok ellen, akik nem értik a párt “uj” politikáját, és megakadályozzák pártonkivüli szakemberek vezető állásba juttatását. Az elmúlt két évben már inkább
