Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Európa
86 BETHLEN NAPTÁR Az egyházainkat — tudvalévőén mindet — ma otthon szovjet recept szerint az Állami Egyházügyi Hivatal cimen létrehozott szerv utján igazgattatják. Ezzel a hivatallal szabványosittatnak mindent: megszabják a kátéoktatás idejét, kiadják a szószéken felolvasandó utasításokat, megválaszttatják, áthelyeztetik, vagy elcsapatják a lelkipásztort, kiszabják a külföldi egyházi látogatók úti és személyi programmját, engedélyezik a külföldre utazást, kijelölik azokat a lelkipásztorokat, akiknek szabad evangelizálni, büntetnek, vagy jutalmaztatnak a lelkipásztor állami fizetésrészének a csökkentése, vagy emelése által és így tovább. (Cseh-Szlovákiában a lelkipásztorok egész fizetését az állam adja. A gyülekezettől semmit sem szabad elfogadni. így ezek leszoknak az áldozathozatalról s ha egyszer az állam a lelkipásztorokat meneszteni fogja, az egyház megszűnik.) A püspökök esküt tesznek az államnak. A jobbakat, persze, túl az eskün, folytonosan égeti a kollaboráció határának a kérdése. Természetesen mindenkinek kollaborálni kell. Csak az a baj, hogy sokszor túllicitálják egymást. Néhai Békefi Benő püspökkel kapcsolatban terjesztették azt a vélelmet, hogy az ő kollaborálását maga az Állami Egyházügyi Hivatal is túlzottnak tartotta. Az ő fékentartása végett nevezték ki állitólag Kádár Imre professzort a Békefi kerületébe főgondnoknak. Az időközben felnövekedett új papi nemzedék, amely óvatosabb, bölcsebb, de Ígéretesebb s hivebb is, mint a szétzuzottak, joggal aggódik az Egyház jövője miatt. Egy nyugati egyházi ember, aki Magyarországon járt, szellemesen igy látja a helyzetet: Magyarországon két református egyház van. Az egyik a vezetők egyháza s ez nem az egyház. A másik a nép Egyháza városi és vidéki lelkipásztoraival. Otthon is sokan igy látiák a egyházat. Még az esperesek között is vannak olyanok, akik képesek belátni, hogy az Egyház a közelmúltban “elkövetett hibákat.” Elfogadta az államsegélyt s ennek az az ára, hogy az Egyházban is az állam parancsol. Úgy vannak a kérdéssel, mint ahogyan Deák Ferenc volt. Eötvös Károly leiria adomaként, hogyan kereste a kibékülést a nemzet és a király. “Feliratban”, vagy “Határozatban” tárgyalianak-e egymással. A Parlamentben a felirati párt győz. Ennek Deák Ferenc a vezére. Ezt a győzelmét mégis bosszankodva veszi tudomásul s a Parlamentfolyosón azon tűnődik, hogyan lehetne a “többet” “kevesebbé” tenni, hogy a kevesebb több legven. — Ha nem volna államsegély, mondiák sokan — az a “kevés”, amit a gyülekezetektől kapnak, úgy megszaporodhatna, mint Krisztus csodatételében a kenyerek.
