Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Halottaink

BETHLEN NAPTÁR

71

VELEMJÁRÓ MAGYAROKHOZ.

Egyszer minden láng utolsót lobban, nem csinálhatja szivem se jobban, jóvelem járó magyarok.

Marad-e sereg még itt, mögöttem, a mikor nyütten és elköszönten, az örök éjbe ballagok?

Világok utján keresztnek álltam és mindvégig csak rátok vigyáztam, mert meghaltam már értetek, mikor az Isten az én teremtő, fájó szivembe ilyen veszejtó' magyar jeleket égetett.

Akárhol jártam, akármi voltam, csillagnak, rögnek egyformán voltam magyar, rongyos, de álmodó.

Olyan voltam, mint a kaláris; boldogtalan is, halovány is, de sokszor boldog, lángoló.

Borús lelkemet sok magyar itta, amikor cudar életét szidta, nem is számolva poharát.

Asszonybánatba nótát öntöttem s ha szive aludt én felköltöttem, mint siró vágy az éjszakát.

Lám én igy éltem, éldegéltem,

nagy panasz voltam, csendes beszédben,

jóvelem járó magyarok.

És nem is baj, ha szivem ellobban, én a ti magyar bánkódástokban, mindig egy könnycsepp maradok.

Tarnóczy Árpád