Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Szabó László: "Az Utolsó Verseny" (Vers)
64 BETHLEN NAPTÁR lelkűnkbe véstük Krisztusunk arcát. És annak lelkében, aki ha naponként imádkozik, tisztán ragyog a Kép. De aki elfeledkezik a mindennapi imádkozásról, akinek számára előbbvalók a világ dolgai, mint az Isten ügye: annak lelkében belepik a világ moszata, pókjai és csigái a Képet ugyannyira, hogy a vasárnapi egy óra alatti imádkozással, Ige hallgatással nem képes tisztára mosni a hatnapon át nem gondozott hitet. Egyházaink, keresztyéni életünk öböljei: kikötők az élet tengerén. Járjunk híven, hívogatás nélkül is a tenger színén tükröző eme kikötőkbe. Szeressük mindenek felett fundamentomát: Krisztust. Véssük lelkűnkbe isteni Arcát, szívünkbe tanításait, parancsolatait és aszerint éljünk. Akkor veszély nélkül járunk az élet tengerének hullámsírjain is. Nem azért szerzették őseink számunkra e drága lelki kikötőket: templomainkat, testi-lelki szenvedések árán, sőt életük árán is, hogy mi, utódok nemtörődömséggel, világi örömökéi, vagyont hajhászó élettel belepni hagyjuk a kikötők életet mentő Képét. Egyéni életünk Időt álló tengere: lelkünk. Hitünk szegeletköve: Krisztus. Az Ő képmásával ékesített lelkületű életet kell élnie minden igaz keresztyénnek! Mert csak Vele él és csak Vele áll! AZ UTOLSÓ VERSENY Szivem és lelkem versenyre felállnak Apostol által döngölt pályatéren. Mellettük zászlót Szeretet lobogtat, S várják a jelzést indulásra készen. A fehér zászló jelt adva lecsappan, És a versenyzők futnak egymás mellett, Hosszú nagy utón elvágódik szivem, Csak a lelkemben erős a lehellet. Többi szerveim rémülten kiáltnak, A szivgyógyitó verseny-biró Urnák, Halott! — jelenti a siránkozóknak — Azok ernyedten sírva ráborulnak. Biró a zászlót szemfedő lepelnek Szivemre huzza, csillognak betűi, A győztes célnál, örök ragyogásban, Cserkoszoruját hős lelkemre tűzi. Szabó László Minden új nap új erőt hoz, és ez nem is adatik hosszabb időre, mint egy napra. Hogyha nagy erőkészletünk lenne, könnyen elfelejtenénk a forrást, melyből az származik, és elmulasztanánk könyörögni érte.
