Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Eszenyi László: Hét Évtized Biztosításaink Tükrében

BETHLEN NAPTÁR 45 lényegében mégis csak egy díjtartalékkal nem rendelkező segély­egylet maradt. Az Egyesület jövő fejlődését döntően befolyásoló fordulat az 1927,-i ligonieri közgyűlésen következett be. Az ott egybesereglett delegátusok alapos meggondolás után magukévá tették biztosítási szakértőink olyan értelmű javaslatát, hogy kötvényeink évenként kerüljenek az “American Experience Table of Mortality” alapján és hogy egy 4%-os kamatozású tartalékalap kerüljön felállításra 1928 január elsejei hatállyal. Ha a megkívánt tartalékösszeg és a tényleges befizetések között hiány mutatkozott, azt az illető tag vagy azonnal befizette, vagy a különbséget kamatmentes kölcsön formájában az illető kötvényére Írták rá azzal, hogy az a kötvény végleges kifizetése esetén levonandó. 1928 január elsejétől számí­tott két év letelte után minden kötvényünknek készpénz (kölcsön), megfizetett és meghosszabitott biztosítási értéke lett, ami táblázat formában minden kötvényen fel lett tüntetve. Ezzel a nagy jelentőségű elhaározással és annak ügyes kivéte­lével lépett ki egyesületünk a máról-holnapra éldegélő segély­egyletek gyermekcipőjéből és indult el a törvényes díjtartalékkal rendelkező egyesületek és biztosítási vállalatok egyre fokozódó versenyében a következő negyven esztendő állandó fejlődésének utján. Az 1928. évi Alapszabály már több életbiztosítási módozatot is tartalmaz a havi, negyed-, fél- és egész évi dijak feltüntetésével. Biztosítási módozatokban a választék még nem nagy. A felnőtt osztályban: Egész életen át fizetendő, húsz éven át fizetendő, halál esetén utalható, 70 éves korban felvehető, és húsz év alatt megfizetett és akkor felvehető tervek álltak rendelkezésre. A Gyermekosztálynak két módozata volt. Az egyik a gyermek halálozási korától függően $300.00-ig emelkedhető segélyt bizto­sított, a másik a gyermek 16. évében kifizethető $300.00-t; ez utóbbit iskoláztatási kötvénynek is nevezték. Egyik gyermek­kötvénynek sem volt akkor még készpénzértéke. Az 1928.-évi közgyűlés Egyesületünk biztosítási resdszerének fundamentumát rakta le. A fent ismertetett szűk alapok a fokozato­san növekvő konkurencia nyomása alatt, valamint a tagok sajátos kívánalmainak következtében egyre szélesedtek. Ezek azonban csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom