Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Kanada

BETHLEN NAPTÁR 147 Egy vasárnapi gyülekezet, Welland, Ontario. Örvendetes fejlemények történtek gyülekezetünk s a Niagara félsziget többi magyar református egyháza közötti viszonyban. A magunk presbiteriá­­nus vonalon szervezett gyülekezetén kivül a Kanadai Egyesült Egyház is 35 éven át támogatta a magyar református egyházi munkát a szomszédos Port Colborne és Niagara Falls városaiban, sőt egy kis csoportot Wellandon is. Most már, mikor minden jóra fordulni látszik, nincs kedvünk elmúlt viszályok okát, forrását keresni. Tény az, hogy az egyéni barátságok megmaradó szálain kivül nem volt semmi a gyülekezetek között, ami a testvéri együttműködés­nek, vagy legalább a tárgyilagos türelemnek és elemi jóindulatnak nyoma lett volna. Harminc éven át volt lelkészük halála után Fejes Lászlót nevezte ki Port Colborne és Niagara Falls szolgálatára az Egyesült Egyház missziói bizottsága. Beiktatásán már népes küldöttséggel vett részt gyülekezetünk is. Szeptember közepén formális egyezség jött létre a kettészakadt Niagara Falisi gyülekezet egyesítésére vonatkozólag; ezt követőleg pedig az Egyesült Egyház helyi egyházmegyéje szüntette meg wellandi csoportjuk megmaradt tagjai között az egyházi munkát. — Örülünk annak, hogy a magyar reformá­tus egység ügyében, fenkölt szónoklatok után, végre tehettünk is valamit. Hisszük, hogy áldás lesz rajta. Új templomunk felépítésének ügyéről ez év elején adhattunk végleges, pontos beszámolót. Az építési költség összesen 144,000 dollárt tett ki. Ebből 81,000 dollárt (öt év alatt) adományokból, 63,000 dollárt pedig kölcsönökből fedeztünk. Adósságunkból keveset törlesztettünk ebben az esztendőben, mert mind a presbitérium, mind a nőszövetség még további tekintélyes összeget költött el berendezésre és a templomkert kialakítására. * * * 1964-ben 65 magyar — és 52 angolnyelvü istentiszteletet tartottunk; úrvacsorái közösségben hét ünnepen voltunk együtt, nagycsütörtök kivételé­vel az angol szolgálatok keretében is. Tavalyi jelentésünk óta keresztségben részesítettünk 21 gyermeket; kon­firmációi fogadalmat 11 ifjú tett pünkösdkor. A lelkipásztor 5 halottunk temetésén szolgált, akik közül kettő volt tagja egyházunknak. Vasárnapi iskolánk, magyar tanfolyamunk, nőszövetségi csoportjaink továbbra is hűséges, áldozatkész munkával tették teljesebbé egyházi életün­ket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom